Kultúrtörténeti séták a Fiumei úti sírkertben

Sereg László | 2021. 06. 03. – 08:54

Feltehetően kevesen tudják, de a nagyjaink földi maradványait is őrző, mintegy 170 éves múlttal büszkélkedő Fiumei úti sírkert a főváros, illetve Józsefváros egyik jelentős parkja is egyben, gazdag növény- és állatvilággal. A kertben a pandémia miatt felfüggesztett – szervezett, kultúrtörténeti – séták is újraindultak, amelyeken részt vehetünk akár kerékpárral is.

© Fotó
Ványi Ákos/Hírnyolc

Az talán közismert, hogy a Fiumei úti sírkertben találhatók Batthyány Lajos, Deák Ferenc és Kossuth Lajos mauzóleuma mellett a magyar történelem és kultúra nagyjainak síremlékei. Ezeknek jelentős része művészettörténeti érték, híres építészek, szobrászok alkotásai. Külön parcellát kaptak többek közt a művészek, a 48-as és 56-os hősök, de például az orosz/szovjet katonák is.

© Fotó
Hírnyolc

A fenti „alapinformációk” mellett sok egyéb érdekesség is megtudható azokon a sétákon, amelyek a közelmúltban indultak újra a sírkertben.

Egy szombaton kerékpárosok gyülekeztek a bejáratnál, a nagyobb távolságok miatt ugyanis bringás vezetéseket is szerveznek a sírkertbe. Mert valóban hatalmas ez a terület: jelenleg 56 hektár (korábban ennek másfélszerese is volt), amelynek 70 százaléka zöldfelület. Több, mint 10.000 fa található itt, 100-nál is több madárfaj. Mint a sétavezetőtől megtudhattuk, egykoron kacsák is éltek itt, igaz, nem sokáig élvezték a kert vendégszeretetét: ugyanis gyakran felbukkannak errefelé rókák is…

© Fotó
Ványi Ákos/Hírnyolc

A sírkert egyébként 19. század közepén köztemetőként nyílt meg, pár évtized elteltével hazánk egyik legrangosabb kegyeleti helyévé vált, később megszűntették köztemető jellegét is. Csak annak felsorolásaoldalakat töltene meg, hogy mennyi híresség síremléke található itt, éppen ezért érdemes többször felkeresni a kertet, vagy akár több sétán is részt venni… Értékes kultúrtörténeti kikapcsolódás, ráadásul gyönyörű környezetben, ráadásul ingyen.

© Fotó
Hírnyolc

Tudnivalók a sétákról:

  • egyszerre maxiumum 20 fő vehet részt,
  • a kizárólag a koronavírus ellen védett személy (védettségi igazolvány!), valamint a felügyelete alatt lévő 18. életévét be nem töltött személy csatlakozhat,
  • nem kötelező a maszkviselés, de fokozottan ajánlott,
  • a séták ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek.
Rovat