Arany János, Kosztolányi Dezső, Mikszáth Kálmán, Munkácsy Mihály, Fadrusz János, Stróbl Alajos, Blaha Lujza, Batthyány Lajos, Görgey Artúr – csak néhány név azon írók, költők, művészek, államférfiak és katonák sorában, akik a mai Magyarország határain kívül születettek, életművük viszont a magyar kultúra és történelem szerves részévé vált.

A sétán résztvevők képet kaphatnak arról, mi mindent köszönhet nekik a nemzet. Például megtudhatják, hogyan határozta meg Trianon Kosztolányi Dezső életét, milyen művekért kapott nagydíjat Zala György és Fadrusz János az 1900-as párizsi világkiállításon, miért vette feleségül Mikszáth Kálmán kétszer ugyanazt a nőt, ki írta a Magyar Hiszekegyet, hol állt a temetőben a Határon túl nyugvó magyarok emlékműve, illetve közel kerülhetett-e egymáshoz Ady és Léda a haláluk után – írták a temető közösségi oldalán.

A főbejáratától induló mintegy 1,5- 2 órás sétán a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.