Új időszaki kiállítóterekben – köztük jövőre a Várkert Bazárban – tartandó kiállításokkal lépne ki az épületéből a Magyar Nemzeti Múzeum – erről beszélt a múzeum új főigazgatója az M1 aktuális hétfői műsorában. L. Simon László elmondta: a főigazgatói munkásságának első hónapja a tájékozódásról szólt, s a további két hónapban is folytatódik ez a munka. Ám kiemelte: óriási intézményről, számos helyszínről van szó, mindenütt ott vannak az országban és külföldön is több kiállítás kötődik a múzeumhoz.

Fotó: Facebook

L. Simon László elmondta: a Magyar Nemzeti Múzeum égisze alatt a tudományos munkától az ismeretterjesztésen át a korszerű kommunikációig nagyon sok területet kell lefedni, ami hatalmas felelősséget, ugyanakkor kihívást és lehetőséget is jelent.

A Magyar Nemzeti Múzeum 1802 óta létezik, azóta hihetetlen nagy tárgyanyag halmozódott fel, amelyek közül nagyon sokat nem látott a nagyközönség – emelte ki. Hozzátette: ha ezt az anyagot és az épületet meg akarják mutatni a széles közönségnek, akkor folyamatosan változniuk és változtatniuk kell, meg kell felelniük az új kihívásoknak is. Új közönségforgalmi teret alakítanak ki, amelyet már karácsonyra át szeretnének adni. Az épületbe belépve korszerű múzeumshop, kávézó, új ruhatár és pénztár fogadja majd a látogatókat.

Olyan tereket alakítanak ki, amelyek vonzóak a fiataloknak. Példaként említette a Nemzeti Múzeum elmúlt években felújított parkját, amelyet élvezettel vettek birtokba a városi polgárok, a diákok.

Kiemelte: a Nemzeti Múzeum ki akar lépni az épületéből. Szükségük van olyan időszaki kiállítóterekre, amelyeket népszerűvé és vonzóvá tudnak tenni. Megállapodtak a Várkapitányság vezetésével, hogy a Várkert Bazárban december végén véget érő I. világháborús kiállítás helyszínét jövőre közösen fogják hasznosítani, két szinten, összesen 1400 négyzetméteren fognak időszaki kiállításokat tartani – mondta, hozzátéve, hogy a pályázatában megfogalmazott nagy tervek közül jó párat ezen a helyszínen valósítanak meg.

A tervezett programok között említette a mesterséges intelligencia kérdésének körbejárását korszerű vizuális eszközökkel. “Foglalkoznunk kell a Coviddal is és annak hatásaival, a múzeumhoz illően történeti dimenzióban bemutatva mindazt, amit nemzedékeken, évszázadokon keresztül a nagy járványok pusztításként végigvittek a kultúránkban. A pestistől elkezdve lehetne sorolni egészen a 20. század elején Európán végigsöprő spanyolnátháig, amiről kevesen tudják, hogy több áldozatot szedett, mint az I. világháború” – tette hozzá.

Forrás: MTI