– December 4-én mutatják be a Turay Ida Színházban a Térden állva jövök hozzád című darabot. Mit lehet tudni róla, hogyan készült rá, kiknek ajánlja?

– Sztárek Andrea darabját mindenkinek ajánlom, aki az ünnepi készülődés során könnyeden és önfeledten szeretne szórakozni egy kicsit. A zenés vígjáték története énekesi pályám kezdetét, a 90-es éveket idézi fel, ezért különösen közel áll hozzám a darab, és a szerepem is. Feleleveníti a minőségi zenés esteknek otthont adó kis lokálok idejét, de igazából az egész színjáték egy világslágerekkel teletűzdelt kortalan alkotás. Olyan, mint maga az élet: szerelmi szállal, komédiával, drámával. De azt is megmutatja, hogy mi történik az emberrel, ha sikeres lesz. Megváltozik, vagy ember tud maradni? A próbák során is remek érzés együtt dolgozni a másik női főszerepet alakító Détár Enikővel, a férfi főszerepet játszó Csere Lacival, miképpen az összes kollégával. Az pedig külön élmény volt, hogy a rendező, Sztárek Andrea – aki már Sopronban is a kolléganőm volt, és több darabjában is játszhattam – aktív színész is.

Fotó: Turay Ida Színház

– Hogyan került a Turay Ida Színház társulatába? Hogyan kötődik a teátrumhoz?

– Sopronban, ahol több mint 20 éven át játszottam, az utolsó igazgatónőm Darvas Ilona volt, aki már akkor igazgatója volt a Turaynak. Ez akkor még nem kőszínház, hanem utazó társulat volt. Amikor Sopronból elköszönt, akkor többször elhívott különböző szerepekre a Turayba és – úgymond – itt ragadtam. Ez a kapcsolat 2012 óta tart, és nagyon sok elismerést köszönhetek a színháznak, remek szerepeket játszhattam itt el. Mivel többen is érkeztünk Sopronból, itt is megtaláltuk azt a nagyszerű közösséget, társasági létet, amely a Soproni Petőfi Színházat jellemezte annak fénykorában, Mikó István igazgatósága idején.

– A színházi élet mellett máskor is megfordul Józsefvárosban? Van más kötődése is a kerülethez?

– Amikor a pályám kezdetén Budapestre kerültem, akkor életem első albérlete – a Dankó utcában egy kis garzonlakás – is Józsefvároshoz kötődik. Már akkor is lelkesen látogattam a Józsefvárosi Színház előadásait, és kicsit a gyökerekhez visszatérés örömeként éltem meg, hogy ma a Turay Ida Színház működik az épületében. Persze akkor még egészen más képet festett a városrész, amely a 2010-es években óriási fejlődésen esett át. A Turay Ida Színház társulatával örömmel vettünk részt a kerületi kulturális életben is, mint például a Tündértalálkozó, vagy nemzeti ünnepeink alkalmával a szabadtéri előadások.

Fotó: Turay Ida Színház

– Hogyan vészelte át a koronavírus-járvány legnehezebb időszakait művészként és magánemberként?

– Nagyon fájdalmasan érintett, hogy nem találkozhattam a családommal, a barátaimmal és kollégáimmal. Emellett számomra öröm is volt az ürömben a bezártság miatti kényszerpihenő, hiszen a járvány kirobbanása előtti évem rendkívül sűrű, eseménydús és fárasztó volt. Fel tudtam töltődni. Persze a mi szakmánk megtanítja az embert az alkalmazkodás képességére. Noha versenyszerűen már nem sportolok, de az akkor megtanultakat is hasznosítani tudtam, mint a tűrőképesség, alázat és fegyelem. Aztán a pihenés után az alkotásban találtam támaszra: az ember az ilyen csöndben jobban meghallja a saját hangját, gondolatait, így több dal, videoklip is született ebben az időszakban. A színház próbált élni az online lehetőségekkel. Próbáltuk tartani a kapcsolatot a közönséggel, hogy lelket tudjunk önteni beléjük. Azóta pedig szépen fokozatosan újraindult az élet és a visszarázódtunk a bezártság után.