Jön a nagy zászlóégetés Józsefvárosban?

Bányai Rudolf | 2021. 02. 23. – 16:18

A magyar kultúra napját kulturális intézmények bezáratásával „ünnepelte” a Pikó András vezette önkormányzat. Ennek esett áldozatául – a világon egyedülálló gyűjteményével – a Zászlómúzeum is. Balogh László, az intézmény vezetője annyira elkeseredett, hogy az is felmerült benne, elégeti a 6500 darabos gyűjteményét.

© Fotó
Baranyai Attila/Hírnyolc

Nemrégiben ünnepelte 25 éves fennállását a Zászlómúzeum, amelynek néhány héttel ezelőtt Pikó András megpecsételte a sorsát. A polgármester pénzhiányra hivatkozva megvonta a működéshez szükséges támogatást – a H13 Diák és Vállalkozásfejlesztési Központ és a Józsefvárosi Galéria mellett – a Zászlómúzeumtól is, így annak le kell húznia a rolót.

Balogh László, az intézmény megálmodója és igazgatója a Demokrata magazinnak beszélt a bezárás furcsaságairól. Mint mondta: semmi előjele nem volt annak, hogy mire készül Pikó András, aki sosem járt még a múzeumban. A szomorú hírre a magyarázatot is alpolgármesterére bízta, aki hosszan ecsetelte, hogy mindenért a kormány a hibás, de majd megpróbálnak megmenteni az intézményt, ha a lehetőségek engedik. Nem sokkal később pedig kiderült, hogy ebből sem lesz semmi, a polgármester egyik tanácsadója – Atkári János – ugyanis telefonon elkotyogta, hogy már január elején döntött Pikó András a múzeum bezáratásáról. A Zászlómúzeum éves költségvetése a nyolcmillió forintot sem éri el, csaknem harmada annak a kormányellenes plakátkampánynak, amelyet Józsefváros – több kerülettel és a fővárossal – indított.

© Fotó
Vogt Gergely/Demokrata

És hogy mi lesz a páratlan zászló-, térkép- és érmegyűjteménnyel, arról Balogh László azt mondta: vagy elássa, vagy elégeti az egészet.

A Demokratában emellett megjelent egy rövid írás arról is, hogy van esély a Zászlómúzeum megmenekülésére. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere arról tájékoztatta a lapot, hogy szándékukban áll megmenteni az értékes gyűjteményt. Kidolgozzák az elhelyezés feltételeit és a korábban Józsefvárosért kitüntetéssel is büszkélkedő múzeum új, méltó helyen nyithat meg.

Rovat