Bereményi Géza 1946. január 25-én született Budapesten Vetró Géza néven, később nevelőapja után Rozner Géza lett, majd felvette anyai nagyapja vezetéknevét. 1970-ben diplomázott, ebben az évben jelent meg első prózakötete. Ekkoriban indult közös munkájuk Cseh Tamással, akinek dalszövegeket írt.

1971-től fordult a filmek felé először szinkrondramaturgként, majd forgatókönyvíróként, rendezőként. Az Eldorádó című film – amely a gyermekkorát meséli el – a Teleki téri piacon játszódik.  Ezzel elnyerte a Magyar Filmszemle fődíját és a legjobb európai filmnek járó díjat is.

A hetvenes években a szolnoki Szigligeti Színházhoz került rendezőnek, emellett továbbra is írt: verseskötetei, novellagyűjteményei, drámái is megjelentek. 2012-től a Thália Színház és a Mikroszkóp Színpad közös ügyvezető igazgatója, majd a két színház egyesülése után a Thália Színház igazgatója lett. 2013-ban adták ki Vadnai Bébi című regényét, a Kincsem nevű csodakancáról írt színdarabjának ősbemutatója 2014 márciusában debütált a Tháliában, amelynek igazgatását 2017-ig vállalta. A Magyar Copperfield című önéletrajzi könyve 2020-ban jelent meg, amelyből ízelítőt kaphatunk, hogy milyen volt az 50-es, 60-as években a VIII. kerületben élni. A 75. születésnapjára Azóta is élek címmel novelláskötete jelent meg a Magvető kiadó gondozásában.

A sokoldalú író-rendező munkásságát több rangos kitüntetéssel is elismerték: 1984-ben József Attila-, 1989-ben Balázs Béla-, 1992-ben Magyar Művészetért, 1993-ban Déri János-, 1998-ban Huszka Jenő, 2003-ban életműve elismeréséért Szép Ernő-jutalmat vehetett át. A Kossuth-díjat 2001-ben kapta meg, 2011-ben Prima-díjas lett. 2013-ban megkapta a Józsefváros díszpolgára címet, 2014-ben a Magyar Érdemrend középkereszt (polgári tagozat) kitüntetést. 2017-ben lett Budapest díszpolgára, 2020-ban pedig Kölcsey-emlékplakettet adományoztak neki.