Ray édesapja Svájcból költözött Pestre a Kiegyezés után. Halálát követően fia vette át építészirodáját, s a Törley családnak több épületet is tervezett. Az egyik legismertebb alkotása ezek mellett a margitszigeti Víztorony, illetve a Horváth Mihály téri telefonközpont.

Fotó: Kovács Márton Ernő / Fortepan

Ray Rezső – aki a vasbetonépítés egyik úttörője is volt Magyarországon – tehát állami megrendelésre tervezte meg a távbeszélő üzemet, amely 1910-1917 között épült. 1917. július 15-én nyílt meg, igaz, csak két év múlva fejezték be teljesen.

Fotó: Baranyai Attila / Hírnyolc

Az épület

Szerkezeti váza vasbetonból készült, kívülről mészkő és vörös klinkertégla burkolja. A templom felé eső épületrészben alacsonyabb belmagasságú irodák, míg a másik épületrészben a távbeszélő szolgálati helyiségei voltak, ennek is köszönhető, hogy az épület kissé aszimmetrikus. Az épületet kívülről számtalan díszítőelem is ékesíti: a különleges ablakkeretezések, az oszlopfő kialakítások, a Német utcai homlokzaton pedig a régi telefonok kőbe faragott ábrázolásai is megtalálhatók. A szobordíszítéseket Damkó József készítette.

Fotó: Baranyai Attila / Hírnyolc

Az újjászületés

Az épület a világháborúkban és 1956-ban is megsérült, többször felújították. Egy ideig a Matáv/T-com használta, majd hosszú évekig üresen állt. 2016-ban kezdődött a felújítása, szálloda, illetve apartmanok kapnak, kaptak helyet benne. Szerencsére a felújítás során megőrizte eredeti arculatát, díszeit, így – nagyjából – régi pompájában gyönyörködhetünk benne.

Fotó: Baranyai Attila / Hírnyolc

Az épületen Puskás Ferenc és Puskás Tivadar képmásával egy emléktábla is helyet kapott, a Magyar Távbeszélő 50 éves fennállásakor helyezték el.