„Különös és rendhagyó kiállítás nyílt a Széchényi teremben, amellyel két géniusz találkozását idézzük fel. A tárgyaknak nemcsak anyaga, de művészi értéke is van: a celluloid nemcsak a hiteles képet és pillanatot rögzíti, hanem túl ezen az emberi lélek állapotát, a művészet, a színművészet nagy pillanatait is. Fotótárunk több mint 1 milllió fotót, múltunk tárházát őrzi, amelynek értékes része Schwanner Endre adománya is” – mondta Tomka Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum tudományos-gyűjteményi főigazgató-helyettese. Schwanner Endre fotói betekintést engednek a színházak világába, folyamataiba a próbáktól az előadásig. Ez teszi izgalmassá ezt a mostani kiállítást is” – ezt már a tárlat kurátora, Fisli Éva, történész, muzeológus tette hozzá.

Fotó: Jaksity Iván / Magyar Nemzeti Múzeum

Amióta a pillanat rögzíthető, nem válnak semmivé a pillanatok. Schwanner Endrét nagyon szerettük, munkásságát végigkísértük a Madách Színházban. Képei nemcsak rögzítették a pillanatot, hanem beljebb engedtek a színházba, a színészek lelkébe. Haumann Péter fantasztikus Claudius volt, de a jövőre 40. évfordulóját ünneplő Macskák musicalben, az 1500. előadáson is „felrobbantotta” a színházat

– fejtette ki Szirtes Tamás, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színházi rendező, színigazgató, aki a két művész méltatása után kiemelte, hogy nagy szellemek vannak most itt velünk lélekben és a fotókon keresztül.

A fotósról

Schwanner Endre (1928–2021) munkásságából a motorsportról, a zenei és színházi témájú eseményekről, valamint a fotós közéletről, kollégákról készült felvételei a legismertebbek. 1991-ig fotóriporterek nemzedékeit oktatta fotótechnika-elméletre. A Balogh Rudolf-díjas fotográfus fotográfiai életművét – összes negatívját –, több más, történeti értékű tárgy és dokumentum mellett 2011-ben a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozta.

Forrás: MTI