1956-os témájú filmvetítésre invitált fiatalokat és érdeklődőket az 1956-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetsége a forradalom 65. évfordulója alkalmából megtartott ünnepi megemlékezésen.

Fotó: Hírnyolc
Az eseményen levetítették az Andrássy Frigyes operaénekes tollából származó Sír a téli éjszaka című egyfelvonásos drámai daljáték feldolgozását azzal a nem titkolt céllal, hogy az ifjabb generáció is bővebb ismereteket szerezhessen 56-ról és az azt követő időszakról.

Fotó: Hírnyolc
„A forradalom a teljes magyar nép forradalma volt, de erejét mégiscsak a fiatalok adták” – mondta Csigás Zoltán, az 1956-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetsége elnöke köszöntőjében, felidézte a forradalom kezdeti sikereit követő felemelő közhangulatot, illetve párhuzamot vont 1956 és 2006 között, amikor szintén békés járókelők estek áldozatul Gyurcsány rendőrterrorjának is.

Fotó: Hírnyolc
Dr. Lomniczi Zoltán, a szervezet tiszteletbeli elnöke felelevenített több, ’56-os forradalmárral közös emléket. Dr. Kun Szabó István vezérőrnagy pedig arról beszélt, hogy ahogyan az aradi hősöket, úgy az ’56-os forradalmárokat sem szabad elfelednünk. „Az ilyen küzdelem győztese nem az, akinek erősebb fegyverei vannak, hanem a maradandóbb győzelem azoké, akik az igazságért harcolnak” – fogalmazott a Köztársasági Elnöki Hivatal Honvédelmi Irodájának vezetője.

Fotó: Ványi Ákos / Hírnyolc
Az ünnepi megemlékezésen átadták a szervezet kitüntetéseit.
- Lengyel János, a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének elnöke, illetve Égi Pál, az ’56-os Szövetség elnöke Iván-Kovács László plakettet vehetett át;
- dr. Sömjéni László Gézának, a Szabadságharcosokért Közalapítvány kuratóriumi elnöke Iván-Kovács László érdemrend kitüntetést adományoztak;
- Ókovács Szilveszternek, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának ’56-os hűség a hazához lovagkeresztet adományoztak;
- Farkas Klára, Liszt Ferenc Ének-Zene tagozatos Általános Iskola intézményvezetője ’56-os hűség a hazához érdemkereszt kitüntetést kapott;
- Bátki Fazekas Zoltán, a Magyar Állami Operaház magánénekese ’56-os hűség a hazához érdemkereszt kitüntetést vehette át;
- Kun Szabó István vezérőrnagy, a Köztársasági Elnöki Hivatal Honvédelmi Irodájának vezetője ’56-os hűség a hazához aranyfokozatú lovagkereszt kitüntetést vehette át.
Az ünnepség záróakkordjaként a megjelentek koszorúzással emlékeztek az 1956-os forradalmárokra a Corvin Mozi oldalán elhelyezett emléktáblánál.