A programsorozatot országszerte rendezik meg, rengeteg fővárosi intézmény, köztük több józsefvárosi is részt vesz benne. Így például a Magyar Nemzeti Múzeumban közel 50 program közül választhatunk. Részletesen megismerhetők az időszaki és az állandó kiállításuk, bepillanthatunk a műkincsek megmentésének folyamatába, a gyermekek közelebbről ismerhetik meg a régészek munkáját, elvarázsolódhatnak Vértesszőlős és Baláca világában a múzeumi VR-szobák segítségével, s középkori kalandokat is átélhetnek.

Fotó: Természettudományi Múzeum

A Természettudományi Múzeumban hagyományőrző és lovas programokon, tárlatvezetéseken, ismeretterjesztő előadásokon és filmvetítéseken vehetnek részt az érdeklődők. Számtalan program lesz a Fiumei Úti Sírkertben, így például változatos, tematikus séták, kisvonatos túra, s este fél kilenctől fellép a Csík zenekar is.

Fotó: Fiumei úti Sírkert

A Budapest Art Brut Galéria rajzolással, szabadtéri festéssel, tárlatvezetéssel (Patyi Ágnes Lelkem színei c. kiállításán) várja a családokat ezen a különleges éjszakán.

Budapesten a felnőtt karszalag 2200 Ft-ba, a gyermek karszalag 1000 Ft-ba kerül. Ezzel az összes fővárosi múzeumba bebocsájtást nyerhetünk! 6 éves kor alatt a belépés ingyenes! Budapesten a karszalag érvényes az ezen az estén, működő BKK különjratokra, azaz az MU jelzésű múzeumi buszos körjáratokra.