Olykor a körfolyosón találkozunk, máskor a kapuban vagy az utcán. Mindegy is, egy biztos: a festő úr mindig siet valahová. Rohan a műtermébe vagy tanítani vagy éppen vidékre, esetleg alkotótáborba festeni.

Már kamaszkorában sokat utazhatott, tekintve hogy kiterjedt rokonsága van. Megjárta Németország, Franciaország több városát, de volt többek közt Milánóban, Rómában is.

– Párizs volt az a város, ahol talán a legjobban éreztem magam. Olyan a klímája, ami egészen fantasztikus. Érezni az Atlanti-óceán levegőjének frissességét, közben az emberekben és a városban mélyen ott bújik a kultúra szeretete – meséli Breznay András korai élményeit.

Fotó: Ványi Ákos / Hírnyolc

A művészet, mint levegő

Művészcsaládba született, talán nem is volt más választása, minthogy ő maga is művésszé legyen. – Egy zárt, mini társadalomban éltünk szüleimmel, nyolc testvéremmel a II. kerületben, szinte minden a művészet jegyében zajlott. Ez olyan természetes volt számunkra, mint az étel vagy a levegő. Édesapám nagyon sikeres volt, folyamatosan külföldön állított ki, ami példaképként lebegett a szemünk előtt – mondja mosolyogva a festő.

„A megélhetés nehézsége Józsefvárosban sokkal „kopogósabban” szólított meg”

A festőművész 1983-ban költözött Józsefvárosba. – Ez akkor óriási kontraszt volt számomra, a társadalmi valóság itt sokkal erősebb volt, néhány képem szól is erről: a megélhetés nehézségeiről, ami itt sokkal „kopogósabban” szólított meg – meséli András hozzátéve: a rosszlányok az utcán, a kiszolgáltatottság, a lemaradt városrész bélyege évtizedekig megpecsételte Józsefváros megítélését. Első egyéni kiállítása 1989-ben volt, ebben az évben is végzett a képzőművészeti főiskolán. – Ez egy nagyon markáns határvonal volt, és egyben kettős is. Mindenki szabadnak érezhette magát, kinyílt a világ, boldogok voltunk, de sokan nagyon nehéz gazdasági helyzetbe kerültek ezután – emlékszik vissza András.

Fotó: Ványi Ákos / Hírnyolc

„Hé, emberek, olykor nézzetek fel!”

Hogy egy alkotót kell-e korszakokba, skatulyákba helyezni, döntsék el a művészettörténészek vagy maguk az alkotók. Minden esetre – mint Breznay András vallja – színekről és a figurákról szólt elsőnek nevezhető korszaka, a témát tekintve pedig 1992-től egy európai városképsorozatot festett, egyedi módon.

– Ezután inkább nagyobb méretű képeket festettem, főleg a kerületet igyekeztem megörökíteni: a Baross, illetve a Népszínház utcát, az Astoria környékét. Ezek felülről „elkapott” képek, ahogy elképzeltem. Ma már a drónok megoldják ezt, szóval most már mondhatom, hogy ez volt az én „pre-drón festészetem” – mondja mosolyogva Breznay. Véleménye szerint Józsefváros rendkívül színes, forma- és stílusgazdag, ami egy festőnek nagyon izgalmas. – Felhívás is van ezen festményeimen, hogy hé, emberek, olykor nézzetek fel, hiszen odafent olyan sok érdekes dolog látható: a házak falain domborművek, különleges mozaikok. Ugyanakkor változatosak az itt élők a maguk emberi közvetlenségükben – meséli Breznay.

Oktatás, mint közösség

Az alkotás mellett a művészet oktatása is fontos Breznay András számára. – Testvéreim külföldre mentek tanulni, egy érzelmi vákum alakult ki bennem, aminek kitöltését a tanításban találtam meg – mondja András. Régóta oktat például a Budai Rajziskolában, illetve művésztelepeket és alkotótáborokat is rendszeresen szervez. Mindeközben 2012-től a Mednyánszky Társaság elnöke, a tagsággal együtt kiállításokat szerveznek, voltak Németországban, Hollandiában, de rendszeresen állítanak ki vidéki és fővárosi múzeumokban egyaránt.