Arany Jánost 1882. október 24-én kísérte a „töméntelen nép” utolsó útjára a Kerepesi temetőbe, sírhelyét Vörösmarty Mihályé közelében alakították ki. Halálát követően nem sokkal már felmerült, sőt, „igazi nemzeti üggyé” vált egy méltó köztéri szobor felállítása emlékére.

A korabeli sajtó is beszámolt arról, hogy ezekben napokban a mulatságokat elhalasztották, középületeken gyászlobogókat tűztek ki, illetve rendszeresen közölték, hogy gyűjtések indultak a szobor megvalósítása érdekében.

Közel egy évtized alatt született meg a szobor

De a malmok nem csak napjainkban őrölnek olykor lassan, előfordult ez korábban is, a szobor felállításának története végül mintegy évtizedet ölelt fel. Erről számol be részletesen Debreczeni-Droppán Béla A Múzeumkerti Arany János-szobor című kötete, amely a Magyar Nemzeti Múzeum gondozásában jelent meg.

Fotó: Hírnyolc

A szobor – amely Arany János első köztéri szobra – körül kibontakozó viták és mozgalmak a korszak politikai és kulturális elitjének kultuszteremtő és nemzetépítő törekvéseiről adnak számot. „Ebben a folyamatban aktív szerepet vállaltak azok a művészek – köztük a múzeumkerti emlékmű alkotója, Stróbl Alajos –, akik nagyrészt külföldön szerzett tudásukat a szobrászat nemzeti nyelvének megteremtetésére fordították” – olvasható a könyvben.

Fotó: Hírnyolc

Betekintés a századvég társadalmába

A kötet rengeteg szakirodalmon és nagyszámú levéltári és sajtóforrás feldolgozásán alapul, de ennek ellenére a hétköznapi olvasó is érdekesnek találhatja. is Mintegy kétszáz, eddig nagyrészt közöletlen képet mutat be, nemcsak egy szobor történetét meséli el, hanem betekintést nyújt a századvégi Magyarország társadalom- és művészettörténetébe is.