A séta a templom épületéből indult, ahol Vargha Miklós Péter atya házigazdaként köszöntötte a résztvevőket.

Fotó: Baranyai Attila / Hírnyolc

A tisztviselőtelepi plébános számos érdekességet osztott meg a közönséggel. Mint mondta: a templom építésének ötlete még az első világháború előtt felmerült és kaptak is rá pénzt a helyiek Ferencz József császártól, ám a háború felemésztette ezt az összeget. Az építkezés így 1929-re tolódott és két évvel később, 1931-ben szentelte fel Serédi Justinián hercegprímás a Magyarok nagyasszonya tiszteletére, erre emlékeztet a kupolán megjelenő felirat is. Hat lépcsőház van az épületben, ahol királyi és főpolgármesteri erkély is található. A templomban állandó kiállítása van Márton Áron erdélyi püspöknek, akit a román titkosszolgálat 2000 emberrel figyeltetett. A baloldali oltár Lisieux-i Kis Szent Terézt ábrázolja, Árpádházi Szent Erzsébetnek pedig szobra áll a templomban.

Fotó: Baranyai Attila / Hírnyolc

Kívülről magasabbnak tűnik

A sétákat vezető Ludmann Mihály a templom építészeti értékeire hívta fel a figyelmet. Elhangzott: a templomot a neves építész Lechner Ödön unokaöccse Kismarty-Lechner Jenő tervei alapján építették neoklasszicista stílusban. A kupolánál négy dombormű található, amely a négy evangélistát ábrázolja.

Fotó: Hírnyolc

A kupola kettős, alul könnyűszerkezetes, és van egy külső kupola is, amitől kívülről sokkal magasabbnak tűnik, mint belülről.

Fotó: Baranyai Attila / Hírnyolc

Géza fejedelem szobra

A templom előtti szobor, amely Géza fejedelmet ábrázolja Péterfy László alkotása és 2001-ben került jelenlegi helyére. A Magyarok Nagyasszonya templom bal oldalán áll egy kőkereszt, amely az 1790-es években készült és ez Józsefváros egyik legrégebbi kőkeresztje. Ennél korábbi a Szűz utca sarkán álló pléhkereszt.

Fotó: Baranyai Attila / Hírnyolc

Ide kerültek a Golgota téri stációk megmaradt darabja

A templom hátoldalán két kálvária stáció – az I. és a XIV. alkotás – található, amelyek eredetileg a Golgota téri stációsor darabjai voltak, amit a kommunisták az ott álló kápolnával együtt felrobbantottak. Ez a két stáció maradt épen, ami ide került. Hasonlóképpen, mint a kereszten lévő Krisztus és a két lator szobra, ami ma szintén itt látható a templom hátoldalán. A Golgota téri stációsor helyreállítása a közelmúltban történt meg.