A legtöbben már kívülről fújjuk: 1823. január 22-én Szatmárcsekén tisztázta le Kölcsey Ferenc a Hymnust, amely nap A magyar kultúra napja lett. Azt talán kevesebben tudják, hogy a vers kéziratát – amelyen égésnyomok is vannak – az Országos Széchényi Könyvtárban őrzik. Érdekesség, hogy Kölcsey Ferenc amikor – időről időre – megfordult Pesten, akkor a VIII. kerületben is lakott, a költő emlékét utcanév és emléktábla is őrzi a Palotanegyedben.

Fotó: Hírnyolc

A magyar kultúra napja ugyanakkor Józsefvárosban nem igazán ünnep: mintegy két évvel ezelőtt, ezen a nap környékén gondolta Pikó András bejelenteni, hogy a korábban jól működő Józsefvárosi Galériára, a Zászlómúzeumra nincs szüksége a kerületnek. A H13 Diák és Vállalkozásfejlesztési központot pedig eredeti funkciójától megfosztották. Azóta csak terveket hallani, hogy milyen nagyszerű lesz az új Józsefvárosi Múzeum, amely azóta se nyílt meg.

A magyar kultúra napja alkalmából a Kölcsey-emléktáblánál helyezett el koszorút a Józsefvárosi Fidesz, s itt emlékezett a Józsefvárosi Önkormányzat is, a baloldali városvezetés nevében Erőss Gábor alpolgármester mondott beszédet.