A XIX. század végére már a népszínművek voltak a legnépszerűbb színielőadások. Az ilyen darabok iránti társadalmi igény kielégítésére szűkösnek bizonyult az akkor még az Astoriánál álló Nemzeti Színház, így a mai Blaha Lujza téren Fellner Ferdinánd építész tervei alapján felépült a Népszínház, amely emlékezetét ma is őrzi a (korábban Sertéskereskedő) Népszínház utca. A teátrum első megbízott igazgatója Rákosi Jenő volt. Október 15-én hatalmas érdeklődés mellett egy előadássorozattal tartották meg a megnyitót.

A Hon című napilap alapos részletességgel számolt be az eseményről. Mint írták: sürgés-forgás volt az egész városban és az országban is. „Messziről érkeztek ide vidékiek, kivenni az országos örömből osztályrészüket.” A hármas kapun belépve vörös egyenruhás szolgahad, a puha szőnyeggel bevont mozaikpadlón lépdelni olyan volt, mintha az ember templomba menne. A nézőtérre belépve pedig fény és pompa fogata a nézőt – részletezték. „ ez a fény, ez a pompa, ez a gazdagság a te nemzetedé, azé a szegény, sokáig elkényszeredve élt nemzeté, mely négy évtized előtt rá se gondolhatott, hogy valaha ilyesmije 1 lehessen, ennek a szegény nemzetnek árva művészetéé, mely annyi ideig volt kénytelen kuporogni szűk és hideg falak között” – utaltak az Astoriánál álló Nemzeti szűkös épületére. A 2300 fős befogadóképeségű népszínházban 50 páholyt alakítottak ki. A világításról egy óriási körte alakú csillár gondoskodott.

„Pont hét órakor megjelent a király, sógorával Arnulf bajor herceggel, utána Rudolf trónörökös Latourral. A közönség lelkes tapsokkal üdvözölte, mit ő felsége többszörös meghajlással viszonzott. A zenekar — mintha föld alól, mert sokkal mélyebben van elhelyezve a földszinti legmélyebb ülőhelyeknél — rázendité Mosonyi Mihály ünnepi nyitányát, melynek szép olvadékony zenéje a Hymnus és szózat motivumaiból van alkotva” – írták A Hon-ban.

Majd felgördült a függöny, a melyet követően a Felavatás című jelenetet láthatta elsőként a közönség, ahol „Thalia” és a „Bohóság” osztoznak egymás közt s „Géniusz” dönti el köztük a pert, hogy mindenik tetszhetik a maga körében. E darab, mely díszes látványossággal volt kiállítva, a Nemzeti Szinház és Népszínház közötti viszonyt allegorizálta – emlékezett meg az eseményről a Vasárnapi Újság. A lap beszámolója szerint ezt követte a „Leánykérő” című népszínműben a „Jeremiás siralmai” bohózat és „A király csókja” című operett. Utóbbiban Solymosy Elek, aki egy tót legény alakjába bujt udvarbeli személyt alakított „sok tapsot kapott s tót dalát és táncát meg is újráztatták”.

A Figyelő című lap is üdvözölte, hogy egy új, önálló épületet kapott a magyar nyelvű színjátszás: „Mi hisszük, hogy Budapest lakossága végre nem csak szóval, de tettel is megmutatja, hogy valóban magyar akar lenni s tevékeny pártfogásával csakhamar örvendetes virágzásra fogja juttatni a magyarosodás egyik legfontosabb emeltyűjét: újonnan megnyitott díszes népszínházát”.

A Népszínház épületébe 1908-ban költözött be a Nemzeti társulata, és itt tartották az előadásaikat egészen 1965-ig, amikor a kommunista hatalom lebontotta, okként pedig a metróépítést jelölték meg. A Népszínházban játszott mások mellett a kor ismert és kedvelt színésznője, Blaha Lujza is, akiről 1920-ban a teret is elnevezték.