A II. világháború során a német hadvezetés követelésre a 2. magyar hadsereg a Don folyóhoz került 1942 júliusában. A feladatuk az volt, hogy megakadályozzák a túlerőben lévő Vörös Hadsereg előretörését. A katonák ellátása akadozott, a technikai felszereltségük pedig nem volt elégséges. Hiába kérték a német szövetségest, nem érkezett megfelelő felszerelés és utánpótlás.

Így érkezett el 1943. január 12-e, amikor mínusz 35-42 fokban a szovjetek megsemmisítő támadást indítottak. A magyar csapat bár nem tudott sokáig ellenállni, azonban így is utolsónak hagyta el a Dont, biztosítva ezzel a szövetséges fegyvertársak elvonulását. A hősies haditett eredményeként azonban a Don-kanyarban mintegy százezer magyar katona vesztette életét. Szinte nincs olyan magyar család, ahol ne hangozna ismerősen a Don-kanyar neve. A mai napon a Don-kanyarnál harcoló magyar hős katonákra emlékezünk.