1976 márciusa óta Jorge Rafael Videla tábornok, a katonai junta vezetője irányítja Argentínát. Ennek okán több résztvevő – például az egyik favorit, Hollandia – is le akarja mondani a szereplését. De aztán meggondolja magát. Nem úgy Johan Cruyff, aki tényleg nem utazik el Argentínába – bár évekkel később cáfolja, hogy politikai okokból maradt távol.

A magyar válogatott viszont ott lehet a világbajnokságon, ismét Baróti Lajos irányításával. A tapasztalt kapitány, aki győzelmekkel szeretné emlékezetessé tenni utolsó világbajnokságát. A már nyugdíjas korú tréner hivatalba lépésekor bátor lépésre szánta el magát, az idősebb generációt képviselő játékosok közül rögvest „kiszórta” a keretből Kocsis Lajost, Kozma Mihályt, Bene Ferencet és Zámbó Sándort, és elsősorban fiatalokra építette csapatát.

A dél-amerikai torna a mieink számára aztán maga a rémálom. A ballábas bombázó, Várady Béla korábbi sérülésétől kezdve, a házigazdáktól elszenvedett balszerencsés vereségen (1–2), illetve a nyitó találkozón kiállított Törőcsik, Nyilasi páros eltiltásán át egészen a további vereségekig és a kiesésig.

Csoportunk két továbblépője közül aztán Olaszország végül a negyedik helyen fejezte be a sorozatot, míg Argentína – Mario Kempes ragyogó teljesítményével – nemcsak bejutott a fináléba, meg is nyerte – az 1974 után újfent „csak” ezüstöt szerző hollandok legnagyobb bánatára.

Persze ne feledjük, hogy a döntőbe vezető úton, a második csoportkörös Argentína-Peru találkozón a házigazdák rendkívül gyanús körülmények között győztek 6–0-ra, hogy a peruiak cserébe megkaphassanak tizenhárom politikai foglyot. Erre egy limai exszenátor Buenos Aires-i bírósági meghallgatásán derült fény 2012 februárjában…

Érdekességek:

  • Válogatottunkat Joao Havelange akkori FIFA-elnök négyéves unokája sorsolta össze Argentínával, Olaszországgal és Franciaországgal.
  • A holland Rob Rensenbrink Skócia ellen lőtt tizenegyesgólja volt a vb-k történetének 1000. találata.
  • A Spanyolország kispadján ülő Kubala László egyetlen világbajnokságon sem vett részt játékosként.
  • A fehér felsővel érkező franciáknak zöld-fehér csíkos kölcsönmezben kellett játszaniuk, hogy elüssenek a tiszta fehér magyaroktól.
  • Bár csak 1982-ben akadt rá először példa, ha úgy alakul, már az 1978-as tornán sor kerülhetett volna a vb-k első tizenegyespárbajára.
  • A döntőben vesztes hollandok nem vették át ezüstérmeiket, és a tornazáró vacsorán sem vettek részt, helyette szállodai szobáikban kuksoltak.

  1. VILÁGBAJNOKSÁG, ARGENTÍNA (1978. JÚNIUS 1–25.)
  • Döntő: Argentína–Hollandia 3–1 (1–0, 1–1, 2–1) – hosszabbítás után
  • Buenos Aires, Monumental Stadion, 71 483 néző. Vezette: Gonella (olasz)
  • Argentína: Fillol – Olguín, L. Galván, Passarella, Tarantini – Ardiles (Larrosa, 66.), Gallego, Kempes – Bertoni, Luque, Ortiz (Houseman, 75.)
  • Hollandia: Jongbloed – Krol – Jansen (Suurbier, 75.), Brandts, Poortvliet – Neeskens, Haan, W. van de Kerkhof – R. van de Kerkhof, Rep (Nanninga, 58.), Rensenbrink
  • Gólszerző: Kempes (38., 105.), Bertoni (115.), ill. Nanninga (82.)
  • Gólkirály: Mario Kempes (argentin) 6 gól
  • A torna legjobb játékosai: 1. (aranylabdás) Mario Kempes (argentin), 2. Paolo Rossi (olasz), 3. Dirceu (brazil)

Foci vb-történelem: 1974 NSZK – A totális futball is kevés volt a németek ellen