Pelé mellett először láthattuk Lev Jasint is a sportág csúcseseményén, hiszen az évtizedekig távolmaradó szovjet válogatott első ízben nevezett be a vb-re. Az 1956-os olimpia győztesét többen titkos esélyesnek kiáltották ki, de még az elődöntőig sem jutott. A vereség nem Jasinon, a Fekete Pókon múlt, aki végig káprázatos formában védett a világbajnokságon. Ettől még rejtélyes módon nem ő, hanem a „nevesincs” északír Harry Gregg lett a torna kapusa.

A legelegánsabb futballt a Just Fontaine – 13 találattal lett gólkirály, ezt azóta megközelíteni sem tudták -, Raymond Kopa, Roger Piantoni belső támadóhármassal felálló franciák játszották, még a győztes brazil együttesen is túltettek. Paraguaynak hetet, Észak-Írországnak négyet, a címvédő nyugatnémet gárdának hatot gurítottak, de csak a harmadik helyen fejezték be a tornát.

Fotó: Wikimedia

Mert ott volt a Fekete Gyöngyszem. Európában addig még nem látták, de hírből már ismerték a mindössze 17 esztendős legényt, aki Garrincha, Vavá és Zagallo segítségével a csúcsra juttatta Brazíliát. Gyors volt, dinamikus, boszorkányosan cselezett, és elképesztően érezte a kaput. Máig ő a világbajnokságok történetének legifjabb gólszerzője, triplázója, valamint döntőbeli góllövője is.

Érdekességek:

  • A Svédországban 24 és félévesen kétszer is „fújó” spanyol Juan Gardeazábalnál fiatalabban még senki sem vezetett vb-meccset?
  • A vb-k első mesterlövésze, Guillermo Stábile volt az 1934 után újfent vb-résztvevő argentin együttes szövetségi kapitánya.
  • Eduard Sztrelcov, a „szovjet Pelé” azért nem lehetett ott a vb-n, mert a nyitány előtt pár nappal letartóztatták, majd munkatáborba küldték hazájában.
  • A csoportkörben rendezett brazil–angol találkozó hozta a vb-k történetének első gól nélküli döntetlenjét.
  • Ez volt az eddigi egyetlen vb, amelyen Anglia, Skócia, Wales és Észak-Írország, vagyis mind a négy brit csapat egyszerre szerepelt.
  • A brazil futballvezér, (a későbbi FIFA-elnök) Joao Havelange buszvállalata strukturális mintájára szervezte meg a selecao stábját.
  • A focitörténelem legtöbb gólt hozó vb-döntőjét, valamint -bronzmérkőzését is Svédországban játszották.

A döntő: Brazília–Svédország 5:2 (2:1)

  • Solna, Rasunda Stadion, 51 800 néző. Vezette: Guigue (francia)
  • Brazília: Gilmar – D. Santos, Orlando, Bellini, N. Santos – Zito, Didi – Garrincha, Vavá, Pelé, Zagallo
  • Svédország: Svensson – Bergmark, Gustavsson, Axbom – Börjesson, Parling – Hamrin, Gren, Simonsson, Liedholm, Skoglund
  • Gólszerző: Vavá (9., 32.), Pelé (55., 90.), Zagallo (68.), ill. Liedholm (4.), Simonsson (80.)
  • Gólkirály: Just Fontaine (francia) 13 gól
  • A torna legjobb játékosai: 1. (aranylabdás) Didi (brazil), 2. Pelé (brazil), 3. Just Fontaine (francia)