A diákok által elnevezett Perseverance helyi idő szerint reggel 7 óra 50 perckor – közép-európai idő szerint 13.50-kor – indul útjára a floridai űrállomásról és a tervek szerint hét hónap múlva, 2021. február 18-án fog landolni a Mars felszínén – hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

Boldog Ádám csillagász, aki két kollégájával együtt élőben kommentálja majd a kilövést, a műsorban elmondta: az űreszköz fő küldetése, hogy az élet nyomai után kutasson a vörös bolygón. Emellett az űreszköz MOXIE segítségével a ritka marsi légkörben oxigént is megpróbál előállítani a szén-dioxidból. A légkörből kivont oxigént majd a Marsra érkező űrhajósok használhatják, és a rakétahajtóanyaghoz is felhasználható – tette hozzá.

A Mars-járón utazik egy miniatűr helikopter is, az Ingenuity, aminek az lesz a feladata, hogy az űreszköz útját feltérképezze. A drónhelikoptert napelemek hajtják, a Mars-járónál pedig mini nukleáris reaktor szolgáltatja a megfelelő energiát – mondta a csillagász.

A két bolygó helyzetéből adódóan csak 26 havonta van lehetőség kilövésre, most van abban a közelségben a Mars, hogy 220 nap alatt elérjék a felszínét. A kilövést a NASA élőben közvetíti majd. A NASA eddig négy szondát (Pathfinder, Spirit, Opportunity, Curiosity) küldött a Marsra.

Forrás: MTI