Szöul két olimpiai bajnoka tehát mostantól vállt vállnak vetve tesz meg mindent az olimpiai mozgalomért, s legfőbb feladatuknak a Magyar Olimpiai Bizottság hatáskörének és jogosultságainak kibővítését tartják, hogy a patinás szervezet újra a sport Parlamentje lehessen.

„Nagy megtiszteltetés, hogy Gyulay Zsolt rám gondolt, noha a feladat nyilván nem kicsi. Jó csapatunk van, a kollégák szeretnek és tudnak is dolgozni, s remélhetőleg hamarosan pluszfeladatokat is kapunk, amelyekkel bővíteni tudjuk a hatáskörünket, s amelyekre készen állunk. Eddig is benne voltam a sűrűjében, hiszen lassan tíz éve dolgozom az iroda munkatársaival, mindenkit ismerek és engem is mindenki ismer – tudják, mit várhatnak tőlem. Persze, annyiból változik majd a helyzet, hogy mostantól az egész iroda működéséért én leszek a felelős, de szerintem mindenkivel megtalálom majd a hangot. Nagyon fontos az is, hogy a szövetségekkel gördülékenyen folytatódjon a munka, hiszen rájuk is nagyon oda kell figyelni. Április elsejétől töltöm be a pozíciót, addig nagyon gyorsan át kell látnom azokat a fontos területeket, amelyek eddig nem tartoztak hozzám”

– nyilatkozta Fábián László.

Fábián László korábban Józsefvárosban is letette már a névjegyét, mikor halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeknek szervezett sportolási lehetőséget. Az 1997-ben alakult szervezet elnökeként elsősorban a józsefvárosi Internazionale csapattal foglalkozott, amely roma gyerekekből állt. Akkoriban közel két tucatnyi gyerek járt az edzéseikre, és “az Orczy-kerti homokból érkező fiúk” NB III-as, NB II-es csapatokat vertek meg. De vezetése idején újították fel a futópályát, és közösségi teret is építettek az Orczy-kertben.

Ha csak ugyanennyire hatékony és értékes munkát végez az olimpiai bizottságnál is, már megérte őt kinevezni.