A két dobóatléta sorsa többször is összefonódott, de sajnos nem mindig pozitív értelemben. Az első közös pont, hogy 2003-ban Párizsban mindketten ezüstérmet nyertek a szabadtéri világbajnokságon. A másik viszont a 2004-es athéni olimpia, ahol mindketten doppingvétség miatt vesztették el aranyérmüket.
Annus Adrián kezdetben diszkoszvetésben indult, igazi nagy eredményeit azonban végül kalapácsvetésben érte el. Első jelentősebb eredménye az 1992-es szöuli ifjúsági világbajnokságon szerzett 11. helye, amit diszkoszvetésben hozott össze. Ám a diszkosz helyett ő mást szeretett volna hajigálni, és jött is az első nagy siker, az atlantai olimpiára való kijutás. Itt persze még csak a tapasztalatszerzés volt a cél, a várakozásoknak megfelelően szerepelt: 28. lett.

Fotó: MTI
Azután 1998-ban már 8. lett a budapesti Európa-bajnokságon. 2000-ben előrébb lépett, és 17. helyezést szerzett a sydneyi olimpián, 2001-ben pedig már 3. volt a világranglistán. 2002-ben Európa-bajnok cím, világkupa-győzelem, majd 2003-ban Párizsban lett vb-ezüstérmes 80,36 méteres dobásával.
Érdekes módon Fazekas Róbert pedig kalapácsvetéssel kezdte sportolói pályáját, hogy aztán végül ő is cseréljen, és a diszkosz mellett kössön ki. 1994-ben már a diszkoszvetők felnőtt bajnokságán lett bronzérmes, és ezt 1995-ben és 1997-ben is megismételte. Egy évvel később diszkosszal magyar bajnok, kalapáccsal hatodik lett. A budapesti Eb-n a selejtezőből első helyen jutott tovább, a döntőben negyedik lett.

Fotó: MTI
Az 1999-es sevillai vb-ről tizenegyedikként tért haza, 2000-ben az olimpián a selejtezőben egy érvényes kísérlete volt, amely nem volt elegendő a fináléba jutáshoz. 2002-ben kétszer is országos csúcsot dobott (69,71 és 71,70 m). A müncheni Eb-n első lett, a világranglistán a magyar csúccsal első helyen végzett. A 2003-as évben is számos fontos versenyt nyert, de a párizsi vb-n „csak” második helyen végzett 69,01 méteres eredménnyel. Majd következett Athén.
- augusztus 22. Annus Adrián az athéni olimpián megnyerte a kalapácsvetést, de nem működött együtt a Doppingellenes Világszervezettel, ezért az aranyérmétől megfosztották.
- augusztus 23. Fazekas Róbert győzelmével ért véget a diszkoszvetés küzdelme, de a doppingvizsgálaton nem adott elegendő mintát és elhagyta az ellenőrzés helyszínét. A doppingvétség (elégtelen mintaadás) miatt kizárták a versenyből.
Hosszú pereskedés és vizsgálat kezdődött, az ügynek a végére 2005. április elsején tett pontot a CAS, a Nemzetközi Sportdöntőbíróság. A bíróság nem fogadta el Fazekas védekezését, amely szerint őt megszégyenítették az athéni vizsgálat alkalmával, azzal, hogy közelről nézték, hogyan ad (illetve nem ad) megfelelő mennyiségű mintát. Annustól pedig Athénben négyszer is mintát vettek, a teszt mind a négyszer negatív eredményt mutatott. De egyszer nem állt az ellenőrök rendelkezésére.
„Legfeljebb a csodában bízhattunk, mert azt nem lehetett elmondani, hogy a két sportoló ne sértette volna meg az érvényben lévő szabályokat”
– nyilatkozta az eseményeket követően Gyulay István.
Fazekas Róbert büntetésének lejárta után folytatta pályafutását. A 2008-as pekingi olimpián a nyolcadik helyen végzett a férfi diszkoszvetésben. A 2010-es barcelonai Európa-bajnokságon harmadik helyen végzett, tehát ismét dobogóra állhatott. Gőzerővel készült a 2012-es londoni olimpiára, de 2012 júliusában ismét pozitív doppingtesztet produkált. Első fokon nyolc évre tiltották el, de ezt később hat évre mérsékelték. Kiderült, hogy a Fazekas által használt táplálékkiegészítőben volt a doppingszer, a sztanozol.