Szárnyaltak a magyar kardozó lányok a július világbajnokságon. Az egy hónappal ezelőtti Európa bajnokságon nem jött ki a lépés, ott negyedik helyen végzett a kvartett, amely úgy tűnik a bombaformát a vb-re tartogatta. A magyar lányoknak az üzbégeken, a bolgárokon, az olaszokon és a spanyolokon kellett keresztülvívniuk magukat, hogy a döntőben a franciákkal küzdhessenek meg az aranyéremért. A Gárdos Gábor irányította csapat pedig élt a lehetőséggel és legyőzték a franciák legjobbjait. A kvartett tagja volt a józsefvárosi Katona Renáta is, aki a nagypapája unszolására próbálta ki a vívást, amely végül magával ragadta.

Fotó: Baranyai Attila / Hírnyolc

Mint a Hírnyolcnak elmondta: a világbajnokság legfelemelőbb pillanatai voltak: amikor csapattársa a döntőben bevitte az utolsó tust, amivel 45:40-re legyőzték Franciaországot, a himnuszt hallgatni a dobogó legfelső fokán és amikor a nyakukba akasztották az arany medált. Katona Renáta arról is beszélt, hogy most egy kis pihenő jön szeptember közepéig és utána folytatódik a munka, készülnek a következő világversenyekre.