Az új-zélandi Denny Hulme 1936. június 18-án látta meg a napvilágot. A második világháború után – amely során apját Viktória Kereszttel tüntették ki lövészként elért hőstetteiért – fuvarozó vállalkozásba kezdett édesapja teherautóival, amelyeket már hatévesen egyedül vezetett.

Fotó: zajezdime.cz
Ezek után nem meglepő, hogy hamar belekóstolt a versenyzés világába is, sikereinek köszönhetően pedig Európában is rajthoz állhatott különböző szériákban, így például a Forma-2-ben is. Annak ellenére, hogy már itt megismerkedett a Forma-1 két ünnepelt sztárjával, Bruce McLarennel és Jack Brabhammel, mégis csak elég későn mutatkozhatott be a legnagyobbak között. Bár bajnokságon kívüli nagydíjakon többször is szerepelt, teljes szezont csak 1965-ben futhatott először.
Ekkor már a Brabham által alakított istálló pilótája volt, ám eleinte a csapatalapító árnyékában versenyzett. 1966-ban, amikor az ausztrál megszerezte harmadik világbajnoki elsőségét – máig ő az egyetlen, aki ezt saját alakulata színeiben érte el –, Hulme-nak csak dobogós helyekre futotta, jóllehet az összes versenyen, ahol célba ért, befért a top3-ba, s az összetettben is negyedik lett.
1967-ben aztán következett az áttörés. Hulme azt a két versenyt nyerte meg, amely talán a legkomolyabb presztízzsel bírt már akkor is. Előbb Monacóban szerezte meg F1-es karrierje első sikerét – azon a nagydíjon, amely elsősorban Lorenzo Bandini halálos balesetéről maradt emlékezetes –, majd a rettegett Nordschleifén is diadalmaskodni tudott.
Az új-zélandi pilóta nagy erénye volt a megbízható teljesítmény, ez pedig hozzájárult ahhoz, hogy bár az évad második felében a Lotusok egyértelműen gyorsabbak voltak a Brabham-Repco autóinál, meg tudta szerezni a világbajnoki címet. Ehhez persze az is kellett, hogy az összetett elsőségért szintén harcban álló Brabham ne utasítsa maga mögé. Brabham nagyságát bizonyítja, hogy végig tisztességesen bánt pilótájával, aki ezt ki is használta, s hazája máig egyetlen F1-es vb-győztese lett.

Fotó: F1-fansite
A következő szezontól kezdve aztán már Bruce McLaren csapatában versenyzett, s bár győzelmeket és világbajnoki összetettbeli dobogókat ott is tudott szerezni, a címnek már nem igazán tudott a közelébe kerülni. A McLarennel azonban nem csak az F1-ben próbált szerencsét, a Can-Am sorozatban kétszer is bajnok tudott lenni velük. A száguldó cirkusznak végül 1974 végén, akkor már a Marlboro Team Mexico pilótájaként fordított hátat.
Hulme azonban több más legendás versenyen is kipróbálta magát pályafutása során. Az indianapolisi 500 mérföldesen az év újonca címig jutott, Le Mans-ban és a bathursti 1000 mérföldes viadalon pedig kategóriaelsőséget gyűjtött be – utóbbit 1991-ben, azaz 55 évesen! Egy esztendővel később aztán épp ezen a versenyen állt rajthoz, amikor szívinfarktust kapott, s bár még kórházba szállították, nem tudták megmenteni az életét.
A Forma-1 legendái cikksorozatunk előző részében John Surtees szerepelt.