– Sokáig egy teát sem tudtam megcsinálni – kezdi Ottó, amit azzal magyaráz, hogy édesanyja mindennel ellátta a családot, így nem is volt rá szükség, hogy fakanalat ragadjon. Majd megnősült és a felesége vette át a szakács szerepét. Ám mintegy 10 éve minden megváltozott, amikor párjának új munkahelye lett, ahol késő délutánig tartott a munkaidő. – Hogy egy kicsit könnyítsek a helyzeten szépen lassan az internetről elkezdtem megtanulni a konyhai fortélyokat. A családnak ízlett a főztöm, mert nem rutinból, hanem szeretetből készítem az ételeket.
A Hírnyolc olvasóinak egyik kedvenc nyári ételét mutatja be, a kolbászos lecsót, nokedlivel és szűzérmével. A recept – elmondása szerint – apósától származik, aki bár maga görög származású volt, imádta a magyar konyhát. A lecsót a romák ízlése szerint nokedlivel tálalja, mellé szűzérmét kínál, amitől sokkal laktatóbbá válik.

Fotó: Ványi Ákos / Hírnyolc
Egy igazi kockásabroszos étterem az álma
Miután a szűkebb környezetének egyértelműen elnyerte tetszését a szakácsművészete, Zsiga Ottó újabb szintet ugrana és szeretne nyitni egy kifőzdét. – Egy közösségépítő éttermet szeretnék, olyan igazi, kockás abroszos helyet, ahol házias ételeket kínálnánk – fejti ki ötletét. – Az apukámmal közösen főznénk. Ő nagyon finom ételeket készít, ráadásul az ő konyhájában nincs félkész termék: még a tésztát is maga gyúrja – ecseteli. Mint Zsiga Ottó mondja, az a tapasztalata, hogy nagyon kevés az olyan vendéglátóhely manapság, ahol igazán törődnek a vendéggel. – Szeretnék olyan gesztusokat tenni és szolgáltatásokat nyújtani, amitől ott majd jól érzik magukat az emberek, amitől azt érzik, hogy foglalkoznak velük – teszi hozzá.
Zsiga Ottó azt tervezi, hogy családjával együtt, segítené a támogatásra szorulókat. – Például szívem vágya, hogy egy hónapban egyszer vagy kétszer meginvitáljam oda azokat, akik egyébként nem tudják ezt megengedni maguknak – meséli a terveket Ottó, aki családi vállalkozásban gondolkodik.

Fotó: Ványi Ákos / Hírnyolc
A médiából térne vissza a vendéglátóiparba
Zsiga Ottó igazi józsefvárosi arc. Kisgyermek kora óta a VIII. kerületben él, mint mondja ide köti minden. Sokáig ő és családja vitte a káptalanfüredi gyermektábor büféjét, ott ismerte meg az akkor még gyermek Lakatos Lászlót is, napjaink népszerű humoristáját. Zsiga Ottó a vendéglátást követően a média világában találta meg számításait. Alapítója volt a Dikh TV-nek, valamint családi életébe is bepillantást engedett az Ottó Family humoros reality videókon keresztül, amelyek nagy népszerűségnek örvendenek a közösségi oldalakon.
Így készül Zsiga Ottó nyár végi lecsója
Felvágom a hagymát, teszek bele egy kis vegetát, majd belevágom a lecsókolbászt és a szárazkolbászt. Ezután jöhet rá a paradicsom és paprika, ami a szaftját adja majd. Ízlés szerint sózom, borsozom és így készre főzöm. Nokedlivel, illetve fűszeres szűzérmével tálalom.
Hozzávalók a lecsóhoz (4 főre):
- 1 szál lecsókolbász
- 1 szál száraz kolbász
- 0,5 kg vöröshagyma
- 2 kg paprika
- 1 kg paradicsom
- só, bors, erőspaprika – ízlés szerint