Egy ország ismerhette meg Önt, miután szerepelt Orbán Viktor videójában, amikor a miniszterelnök – bemutatva a „nem létező” magyarországi sajtószabadságot – itt vásárolt kormánykritikus újságokat. Milyen volt az ügy visszhangja?

Néhány károgót leszámítva pozitív volt. Tényleg meglepődtem, és nem számítottam rá, bárki bármit is mond, ez nem volt előre letárgyalva, megkoreografálva. Ha egy kicsit érzelmesen nézem, akkor igenis egy ajándék, hogy az ország vezetője ellátogat az emberhez. Ez nem mindenkinek adatik meg. Csak később gondoltam bele, hogy mekkora kitüntetés volt.

Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldal

Régóta szolgálja hírlapárusként Józsefvárost, amiért Aranykoszorúval is kitüntette a korábbi, polgári városvezetés. Hogyan került ide, a Szigony utcába?

Volt egy könyves pavilonom a Nyugati téren a kilencvenes években. Akkoriban kezdték el rendezni a főútvonalakat sorra eltűntetve ezeket a pavilonokat. Kezdtem kiismerni a játékszabályokat, éreztem, hogy bármikor sorra kerülhetek, ezért ’97-ben tovább álltam. Édesanyám a Szigony utcában lakott, én az Illés utcába költöztem, gondoltam megpróbálom ezen a sarkon. Könyvvel kezdtem itt is 25 éve, de az nem ment, így egy év után beraktam az újságot a portfólióba, az pedig kiszorította a könyvet.

Mi a legnagyobb kihívás ebben a szakmában?

Minden nap a túlélésért küzdöttem, de ma sem egyszerű kenyér, mert nem valami vállalkozóbarát a rendszer. Fél évre/évre adják az engedélyeket, úgy pedig nehéz tervezni. Az újság mellé mindig kitaláltam valamit, hogy versenyképes maradjak.

Lassan negyedszázada árul hírlapot Józsefvárosban, hogyan látja a kerület jelenét és hogyan emlékszik vissza az elmúlt évtizedre?

Az elmúlt évtizedben dinamikusan változott a kerület, ez ma már nem mondható el. Politikailag én az előző városvezetéssel szimpatizáltam, és nem a hírekből tájékozódom, be sem kapcsolom a tv-t, rádiót. Inkább az életből, az emberekkel való beszélgetések alapján alakítom ki a véleményemet. Ahogy Vörösmarty írta: „hazádnak rendületlenül, légy híve oh magyar”. Én ebben hiszek, és 65 évesen is kitartok emellett. A haza oldalán állok, és úgy gondolom, a kormánypártban vannak azok, aki előremozdítják az országot.

Fotó: Baranyai Attila / Hírnyolc

A Józsefváros Újság tavaly csinált egy portrét Önnel, amit Camara-Berecki Ferenc Miklós MSZP-s képviselő sérelmezett, mondván: ön rasszista…

Ez egyszerűen nem igaz. A képviselő úr nem ismer engem. Én nagyon jóban vagyok az itteni cigánysággal, az édesanyám harmadik férje is muzsikus cigány volt, és többükkel testvérként tekintettünk egymásra. Talán egy beszélgetésből hallhatott egy foszlányt és abból vonhatott le téves következtetést. De egyszer sem jött ide hozzám, hogy beszéljünk, ahogyan más szocialista politikus sem…

Újságosként sok emberrel szóba elegyedik. Milyen a vásárlóköre?

Mindenkivel igyekszem jó kapcsolatot ápolni. Járt hozzám színész, színésznő, operaénekes, főorvos is, akikkel baráti viszony is kialakult. Mindenkinek igyekszem segíteni, aki hozzám fordul. Gyakorlatilag egy „információ” táblát is kitehetnék a pavilonra. Én úgy hallottam, örülnek neki, hogy itt vagyok. Amióta apa vagyok, azóta a gyerekekkel is nagyon jó a viszonyom, és jó érzés, amikor diplomásan visszajönnek hozzám, akik már gyerekként is nálam vásároltak újságot. Huszonöt év, az mégiscsak huszonöt év.