Mikor kezdett el naplót írni?

1942-ben, hét évesen. Panni néni, a tanítónk mondta: „gyerekek, minden nap írjatok meg valami érdekes történetet, ami veletek történt”. Én megfogadtam a kérést és 1942 áprilisa óta tartom is ezt. Az első bejegyzés arról szól, hogy Zsolti pajtásommal elsétáltunk a Király utcáig és vissza. Azóta most jutottam el kéziratban az 545. füzetig, és ezek 28 kötetbe rendezve pihennek a polcomon. Mind kézírással, de a biztonság kedvéért már gépre is vittem őket.

Jól tudom, hogy ezeket a naplókat, pontosabban egy válogatást a bejegyzésekből könyvben is kiadták?

Igen, két kötet már megjelent. Az első Naplókönyv, Így éltünk mi címmel a 1942 és 1956 közötti válogatott naplójegyzeteimet tartalmazza. A második pedig Kinyílik a világ alcímmel jelent meg, ami az 1957-1989 közötti bejegyzésekből válogat.

Már a nagyszülei is Józsefvárosban éltek, a szülei és ön pedig azóta is itt, a Baross utcában. Meséljen kicsit a családjáról.

Édesanyám műfordító volt, egy nyelvzseni. Öt európai nyelvet tudott, nem számítva a görög és latin ismereteit.

Fotó: Ványi Ákos / Hírnyolc

A sztálingrádi csata idején édesapám csak annyit mondott: „Erzsike, tanulj meg oroszul, mert Józsi bácsiék – Sztálinék – nemsokára itt lesznek”. Két év múlva itt is voltak, addigra édesanyám pedig már tökéletesen beszélt oroszul – ő lett a környék lelke. Bármi kellemetlenség volt az orosz katonákkal, ő beszélt a tisztekkel.

1956-ban milyenek voltak a józsefvárosi mindennapok?

Akkoriban a nagykörúti Erkel Ferenc könyvesboltban dolgoztam – ami néhány éve zárt be, és étterem nyílt a helyén. Azon esztendő júliusában Rákosi Mátyás is betért hozzánk. Nem mi hívtuk, csak meglepődtünk, hogy ott sétál valaki az utcán, és olyan kerek feje van, ami csak egy volt az országban. Ez bizony Rákosi, akit akkor atyánknak, vagy pajtásnak kellett hívni – mert úttörő voltam. Azt gondoltuk, hogy mintha valami javulna, hiszen ki mer jönni az utcára a nép gyermekei közé.

De mint kiderült, nem javult. Október 23-ról mit írt a naplójában?

Szívbillentyű problémák miatt nem lehettem katona, de akkor éjjel nekem is gyanús volt, hogy a zaj, amit hallok, azok bizony puskalövések_3 Aztán ezt meg is erősítették, mikor elfoglalták a mieink a rádiót. De sejtésünk nem volt, hogy ez fog történni. Bár naplómban már korábban megírtam, hogy nem nagyon olvasok újságot, de az hozzám is eljutott, hogy mi történik a Petőfi körben a Múzeum utcában. De erre nem számítottunk.

Fotó: ETH Zurich / Fortepan

1956-ban a forradalom idején is minden nap írt?

Rövid megszakítással igen. Sajnos ebben az időszakban kifogytam a füzetekből, és alig vártam, hogy hogy kinyisson az Ápisz, és bepótolhassam. De hűségesen és pontosan, hogy milyen nap mi történt. A legbüszkébb arra az epizódra vagyok, mikor megírtam, hogy az emberek milyen felszabadultan jártak az utcán. Erre még most is élénken emlékékszem, könnyezni való volt, hogy itt járunk, nem lőnek, és végre megszabadulunk az egész szovjet elnyomástól és az ÁVH-sok világától. Még a hangulatra is emlékszem, hogy a Rákóczi úton a verebek a fák tetején csiripeltek, és az emberek mosolyogva mentek az utcán: végre eljutottunk ide. Mindez október utolsó napjaiban történt, majd jött november 4-én a dráma, a Kádár-kormány, a Nagy Imre búcsúbeszéd, az elnyomás.

Tisztában van vele, hogy mekkora értéket teremtett azzal, amit csinált?

Pont a múltkoriban gondoltam rá, hogy akár most is megírhatnám az emlékirataimat, de tudjuk, hogy az emlékek idővel elhalványulnak. De nincs is rá szükség, mert a napló ami akkor készült, biztosan hitelesebb és pontosabb. Csak az eseményeket írtam le és büszke vagyok, hogy én elsőre is forradalomnak neveztem a történteket, akármit is mondott Kádár apánk. Előbb forradalomnak kell lennie, az ellenforradalom csak azután jöhet. Feleségem sokszor a szememre veti, hogy semmit nem tettem a forradalomért. Valóban, én csak megéltem és leírtam, hogy kinéztem az ablakon és lövések jöttek a Bródy Sándor utca felől. Nem lehet mindenki főszereplő.