Kedves Szerkesztők!

Nehéz szívvel olvastam az arról szóló híradásokat, hogy egy felmérés szerint egyre többen költöznének el Józsefvárosból. Sajnos a leányom és férje, a kisunokámmal együtt is ezt az utat választották és vidékre költöztek a nászasszonyomhoz, mert itt egyre kevésbé érezték biztonságban magukat. Erről írtam Önöknek néhány hónappal ezelőtt egy levelet. (Ezt a levelet ide kattintva olvashatják el – a szerk.)

Az a szomorú valóság, hogy ahogy leányom, én is születésem óta Józsefvárosban élek, de hamarosan nekem is el kell költöznöm szűkebb otthonomból. Ehhez persze hozzájárul az egyre romló állapotok miatt elköltözött családom hiánya is és az, hogy így legalább közel lehetek a kisunokámhoz. Ám talán még ennél is fontosabb: az utolsó éveimet nyugalomban és rendezett környezetben tölthetem el. Persze a szívem egy darabja örökre itt fog maradni Józsefvárosban, és meg fog szakadni, amikor már nem itt fogok élni.

De hogyan jutottunk idáig? Sosem állítottam, és talán senki sem, hogy Józsefvárosban Pikó András színrelépése előtt kolbászból volt a kerítés. De Kocsis úr és Sára úr polgármestersége idején mégis szemmel jól látható módon kirajzolódott egy olyan irányvonal, amely minden területen folyamatos, kisebb-nagyobb fejlődés felé mutatott. Ez szakadt meg 2019 októberében és fordult a visszájára. Persze, mindig voltak hajléktalanok akár Józsefváros, akár az egész főváros utcáin, járdáin, terein, de olyan nem, hogy senki, semmilyen napszakban nem tud megtenni akár csak párszáz métert bármerre a kerületben, hogy ne botolna itt-ott lézengő, illuminált állapotú fedél nélküliekbe, vagy a hátrahagyott szemetükbe. Akik közül egyre többen igen tolakodóak is, az élő fába is belekötnek.

Egyszerűen fel nem foghatom, hogy mi visz rá valakit, akinek polgármesteri ambíciói vannak, hogy ilyen mostohán bánjon egy várossal, városrésszel, amelynek vezetésére megtisztelő felhatalmazást kapott a választóktól. Még ha csak mindössze kétszázzal több szavazatot kapva, mint a már bizonyított elődje. Épp, hogy még jobban meg kéne mutatnia, bizonyítania, hogy lehet még jobban csinálni. De sajnos nem ezt látjuk. Helyette marad nekünk a szomorúság, amikor végignézünk a szűkebb otthonunkon, Józsefvároson.

Munkájukhoz továbbra is sok sikert és jó egészséget kívánok.

Üdvözlettel: egy elkeseredett nyugdíjas, édesanya és nagymama