Endre levelét – ami minimum elgondolkodtató – teljes terjedelemben közöljük.

„Tisztelt szerkesztőség!

Azt gondolom, sokan vagyunk Budapesten, akik számára kissé keserédes örömmel telt az április 3-i este, hiszen amellett, hogy országosan már-már közel állunk ahhoz, hogy megsemmisüljön a magyarországi (véletlenül sem illetném őket a „magyar” megjelöléssel) baloldal. És igen, Budapesten is erősödött a jobboldal, de még mindig a fővárosban látjuk az ellenzék fennmaradásának zálogát.

Nekünk, polgári értékrendet valló budapestieknek is könnyebb lenne lenyelnünk a keserű pirulát, ha a fővárosi baloldal – a történelemben már nem először – nem kétes módszerekkel élt volna a választáson. Itt van például ez a Bajnai-féle adatlopás is, amelynek a csápjai Pikó András hivatalába is benyúlnak. Mi van, ha épp a DatAdat csalta össze azt a kétszáz plusz szavazatot Pikónak, amivel polgármester tudott lenni 2019-ben?

De most országgyűlési választás volt, és pár százaléknyi többség azt az embert juttatta Józsefvárosból és Ferencvárosból a képviselői székbe, aki komoly haszonélvezője annak, hogy így lezüllött a két kerület. Igen, Jámbor Andrásról beszélek, akiről az a szóbeszéd járja, hogy súlyos pénzeket kaszál a Józsefvárost egyre inkább elárasztó hajléktalanokon. És itt ezzel kapcsolatban is felmerül a csalás gyanúja – nem csak Bajnai adatrabló üzlete kapcsán –, hiszen a kerületi hajléktalanszállókra gyanúsan sokakat bejelentettek állandó lakcímmel a választást megelőző időszakban. Akik nyilván kire fognak szavazni, nyilván a „szentember” Iványi iránymutatásával? Hát persze, hogy Jámborra.

Nem álltak ám itt meg a biztosra menő, „demokratikus” és „tisztességes” baloldaliak: tudomásunkra jutott, hogy szerte a kerületekben lakat alatt lévő, bontás előtt álló házakba jelentkeztek be gyanús körülmények között több tucatnyian. És persze, szintén a választás előtt érkeztek ezek a Jámbor szavazók is. Amihez Pikó és Baranyi is asszisztált, mert ilyen bejelentkezések nem történhetnek a polgármesterek tudta nélkül.

Nem meglepő a baloldal folytonos machinációja, hiszen 1947 óta folyamatosan gyengéd érzelmeket táplálnak a választási csalások iránt. Ám az roppant dühítő, hogy ezekkel a módszerekkel éppenhogy csak győznek, de a mi életünk keserítik meg hosszú évekre. Köszönöm, ha megtisztelnek és leadják a lapban a levelem.” – írta a Hírnyolcnak S. Endre.