Melyek voltak a legfontosabb elemek, amelyek most megújultak a templomban?
1,2 milliárd forintot kaptunk annak idején a kormánytól, amiből nyolcszáz millió forintba került a külső felújítás és négyszáz millió forint jutott a belső korszerűsítésre. Most, a második ütem végéhez értünk. A belső megújulás során legfontosabb a sekrestye, a téli kápolna, illetve a szentély rendezése volt.

Fotó: Baranyai Attila / Hírnyolc
Miért pont ezeket a területeket koncentráltak?
A szentély több lépcsőfokkal volt magasabban, ami kicsit balesetveszélyes volt, ezért annak szintje lejjebb került. A sekrestyében kialakításra került egy kiszolgálóegység, amely mind a négy oldalon hasznos funkciót lát el. Egyrészt van benne egy szekrény a miseruháknak, van egy vizes oldal, a virágozó, illetve a mosdó. A téli kápolna meg adta magát, mert hétköznaponként – a takarékosság jegyében – ott tartjuk a miséket.
Ezen kívül más is megújult?
Korszerű köntöst kapott a hittanterem is, ahova egy lépcsősoron lehet feljutni. Itt készülnek fel a gyerekek az elsőáldozásra, a bérmálkozásra. Ennek ez a varázsa, hogy innen rá lehet látni a szentélyre.

Fotó: Baranyai Attila / Hírnyolc
A termet megfordítottuk, így a tábla az ajtóval szembe került. Emellett a harangtorony lábához egy mosdó is készült, amit a hívek használhatnak a szentmisék alkalmával.
Energetikai fejlesztés is történt?
A szentély alá padlófűtés került, emellett energiatakarékos izzók kerültek beszerelésre, új vezetékek és korszerűbb lett a hangosítás is. A háttérben még zajlik néhány apróbb munkálat, így a számítógép rendszer megújítása, amelynek köszönhetően okos-templom lesz a Szent József templom.
Az eredeti tervek szerint a felújítás hamarabb elkészült volna. Mi volt a legnagyobb kihívás?
Összetett a dolog: volt, hogy pusztán adminisztrációs probléma miatt akadtak meg a munkálatok. Mindenesetre most már ezen is túl vagyunk, és örülünk, hogy ilyen jól sikerült.

Fotó: Baranyai Attila / Hírnyolc
Ezzel a beruházás ezen szakasza lezárult?
A beruházás lezárásaként egy ünnepi szentmisét tartunk szeptember 18-án délelőtt 10 órakor, amelyen Erdő Péter bíboros, Esztergom-Budapesti főegyházmegye érseke megáldja az elkészült munkálatokat. Erre az alkalomra is várunk szeretettel mindenkit.
A templom környezetének megújulásáról lehet tudni valamit?
Volt erről szó, az önkormányzatnak volt elképzelése a Horváth Mihály tér északi részének rendezésére, de én úgy tudom, ez le lett állítva. Legalábbis nekem ez az utolsó információm.

Fotó: Hírnyolc
A templommal kapcsolatban mik a további terveik?
Nagyon örülünk, hogy mindez meg tudott valósulni, de természetesen mindig van mit fejleszteni. Bízunk benne, hogy egyszer majd folytatni tudjuk. Terveink között szerepel az oltárkép és az orgona felújítása, illetve a freskók és a padok restaurálása.