Gabriella éppen a csirkemelleket készítette elő, amikor megérkeztünk józsefvárosi lakásába, de a húsleves is a tűzön rotyogott már:
– Most szült az unokám, úgyhogy ezeket mind viszem be neki a kórházba, hiszen szüksége van a húsra és az energiára, hogy legyen elég teje – mondta Gabriella, aki amellett, hogy rendszeresen főz az egész családnak, ingatlanosként is dolgozik, így meg sem áll reggeltől estig. Ahogy mesélte, ez már így volt gimnazista korában is, amikor ő főzött a családra:

Fotó: Ványi Ákos / Hírnyolc

– Négyen voltunk testvérek, én voltam a legfiatalabb olyannyira, hogy már csak én maradtam a szüleimmel kamaszkoromra, a többiek akkorra már kirepültek. Anyukám üzletasszony volt, nem sok ideje volt főzni, ezért mindenre megtanított engem – mesélte–. Előző este mindig megbeszéltük milyen ételt készítek másnap, elmagyarázta hogyan kell és én megfőztem, így amikorra hazaértek édesapámmal, már várta őket a vacsora. Amikor 18 évesen férjhez mentem, már mindent tudtam.
A főzés és az étkezés most is fontos szerepet játszik Gabrielláék életében, ünnepekkor akár tizenöten is ülnek az asztal körül. Ettől függetlenül a hétköznapok is szorgosan telnek a konyhában, hiszen Gabriella bármikor teljesíti a gyerekei, unokái kívánságát, bármit is kérnek, hogy főzzön meg.

Fotó: Ványi Ákos / Hírnyolc

Igazi klasszikusok: rántott csirke és húsleves

A jó húsleves titka Gabriella szerint az, ha a csirkét beteszi forrásban lévő vízbe, és addig főzi, amíg habos nem lesz. Akkor kiveszi a fazékból, lemossa és átteszi egy tiszta fazékba.
– Sokan furcsának tartják ezt a módszert, de én nem tudom másképpen elképzelni – mondta a háziasszony. – Csak így lesz gusztosos és igazi gyöngyöző a leves. Amikor átteszem a tiszta vízbe, akkor teszem hozzá a zöldségeket, a fehér és sárgarépát, zellert, karalábét, paprikát, paradicsomot. Miután egyszer felforrt, lassú tűzön főzöm akár 3-4 órán keresztül is.
Gabriella ezek után az általa készített rántott csirke titkaiba is beavatott minket. A csirkemellet felszeleteli, vegetával, sóval, őrölt borssal és sóval ízesíti, majd bepanírozza liszttel, tojással és zsemlemorzsával, és végül kisüti olajban. Köretnek mindig mást csinál, krumplipürét, hasábburgonyát és rizst önmagában vagy zöldséggel.

Fotó: Ványi Ákos / Hírnyolc

A rántott karfiol is nagy kedvenc

Miközben ezek az ételek készültek, a karfiolt is előkészítette, hiszen mint mondta, az egyik unokájának a rántott karfiol az egyik nagy kedvence. A virágaira bontott karfiolt megmossa, megfőzi és csak utána panírozza be és süti ki ellentétben például a gombával, amelyet főzés nélkül is be lehet panírozni.

Felhívás!

Ne habozzon! Ha ön is bemutatná olvasóinknak kedvenc vagy népszerű ételeit és azok elkészítését, írjon nekünk a kapcsolat@hirnyolc.hu emial címre.