Mikor és hogyan kerültek a szülei a József utcába?
Édesapám Don-kanyart megjárt katonaember, villanyszerelő volt. Nem is gondolkodott a művészi pályán, míg barátja, Csorba Géza szobrász – miután látta, hogy milyen ügyesen farag – nem javasolta neki, hogy jelentkezzen a Képzőművészeti Főiskolára. Maga is meglepődött, hogy felvették, méghozzá Ferenczy Béni szobrász osztályába, ahol mindjárt tanársegéd lett. A Trianon után Felvidékről kitelepített édesapám, aki ekkor már Esztergomban lakott, így aztán Pesten keresett lakást. Becsengetett Cserepes István barátjához, akit azonban már nem talált itt… A nyilasok végeztek vele, amiért tiltakozott a Népszínház utcai zsidók elhurcolása ellen. A hátsó udvari műtermek 1944 óta üresen álltak, ezért apám a művésztársakkal közösen kibérelte és rendbe hozta a romos helyiségeket. Édesanyámmal évfolyamtársak voltak, ő festő szakra járt, egymásra találtak, 1950-ben házasodtak össze.
Fotó: Baranyai Attila / Hírnyolc
Milyen volt gyermekkorában itt lakni, felnőni?
Jó volt itt felnőni. Többnyire a kertben játszottunk testvéremmel, de folyamatosan jöttek hozzánk művészek, vendégek, komoly társadalmi élet zajlott nálunk. Sok szereplős, izgalmas közegben éltünk. Amikor azonban édesapám meghalt, elmaradtak a barátok, magunkra maradtunk. De édesanyám agilis nő volt: erős kézzel kormányozta a családot, emellett bekapcsolódott a városvédő mozgalomba, utánajárt a ház történetének is. Ekkor tudtuk meg, hogy a ház eredetleg a Seenger kőfaragó családé volt, és itt készültek pl. a Parlament és az Operaház faragott kövei is.
Fotó: Baranyai Attila / Hírnyolc
Számos művészeti ágban Ön is kipróbálta magát, melyik áll a legközelebb Önhöz?
Úgy tűnik, inkább apám szobrászi vénáját örököltem, kevésbé anyám festői tehetségét. Rajzfilmesként 35 évet dolgoztam, de ott is inkább a szobrászi képességeket tudtam használni. Számomra rajzfilmes jelenetek sem kétdimenziósak, terük, mélységük van. A restaurátori munkákat pedig azért szeretem, mert jó érzés megtalálni és feltárni az értéket egy régi, sérült műtárgyban.
Fotó: Baranyai Attila
Rajzfilmesként kultikus produkciókban dolgozott. Mi volt a legnagyobb kihívás ebben a szakmában?
Jankovics Marcellel dolgozni igazán nagy kihívásnak bizonyult. Nagyszerű ember volt, hihetetlenül tudta a szakmát, de erőteljes természete miatt az elején kicsit csúnyán néztem rá. Ettől függetlenül valamiért kedvelt: sok filmjében adott nekem lehetőséget a megmutatkozásra. (Az ember tragédiája, Biblia, Ének a csodaszarvasról, Arcmás). A tavaly debütált Toldi című animációs sorozatban dolgoztunk együtt utoljára.
Végül a restaurátori munkák fontosabbá váltak az életében…
A bodajki barokk kegytemplom szinte összes faragványának restaurálása olyan kegy az Úristentől, olyan egyszeri lehetőség, hogy a rajzfilmezés helyett inkább azt választottam. A váltás fő oka azonban az volt, hogy ez a munka a valóságban zajlik, a rajzfilm meg a virtuális térben, amiből akkoriban kicsit elegem lett. Hiszen évekig mást sem csináltam, mint a rajzasztalon levő papírt – utóbb a számítógép képernyőjét – bámultam. Az élet viszont nem erről szól. Én akkor jöttem kifelé a virtuális térből, amikor mindenki más befelé tartott. Jelenleg tanítok ugyan animációt, de minden diákomnak elmondom, hogy az igazi élet nem a virtuális térben zajlik, mert az idővel kilúgozza, kiüresíti az ember lelkét. Ha nem vigyázol, egyszer csak azt veszed észre, hogy nem is éltél, csak egy képzeletbeli világot építgettél.
Fotó: Baranyai Attila / Hírnyolc
A műteremház berendezése egy kiállítótérre emlékeztet. Mit kell tennie valakinek, ha ezt meg szeretné tekinteni?
Bejelentkezéssel lehet ide ellátogatni, de gyakran jönnek turistacsoportok is, hiszen a városnéző séták egyik ismert állomása a Martsa műterem. A Kulturális Örökség Napjai alkalmával ingyenesen is megtekinthető. Van itt bőven látnivaló. Édesanyám festményei, apám szobrai, fotóművész nagybátyám hagyatéka, kerámiák, népi bútorok. Most viszont mindent le kellett nejlonozni, mert több helyen is beázik a műterem. A társasház meg – hiába fizetem bérlőként a legtöbb közös költséget – a tető javítására mindig a legolcsóbb „szakembert” küldi, aminek ez az eredménye.
Fotó: Baranyai Attila / Hírnyolc
Jelentős értéket képvisel a kert is, ami veszélybe került egy szomszédos építkezés miatt. Mit lehet erről tudni?
A telekszomszédunk építkezni akart, és útjában volt a kerítés mellett lévő hatalmas fa, amit egyszerűen megmérgezett. Rendőrségi feljelentést tettem, majd petíciót indítottam, aminek eredményeképpen a mérgezés abbamaradt, és a fa – bár egy része kiszáradt – még mindig él. Az építkezés a válság miatt megakadt, eladták a szomszéd telket. Az új tulajdonos szintén építeni szeretne, ezért a beépítés veszélye továbbra is itt lebeg a fejünk felett.
Fotó: Baranyai Attila / Hírnyolc
A megnyugtató megoldás az lenne, ha ez a múzeumi kert együtt lenne kezelve a Tavaszmező utca 6-tal és a szomszédos, – most még üres – telekkel. Meggyőződésem, hogy Józsefváros Helytörténeti Központja kellene, hogy ezen a 3 telken létrejöjjön, ami a kerületnek és az itt élőknek is javára válhatna. Sajnos, ez a fajta jövőkép a döntéshozókat, polgármestereket nem igazán érdekli, az én szavam, akaratom és lehetőségem ehhez egyedül kevés.
