Tanulmányai végeztével, 21 évesen Mága Zoltán zongorista a szülei elé állt, megköszönte a neveltetést és közölte: már el tudja tartani magát és nekivág a világnak. Azóta fellépett már a Föld majd minden pontján, de napjainkban sokat utazik. – Három világkörüli hajóút áll mögöttem – mondja Zoltán, aki a jövőben kicsit nyugodtabb vizekre evezne. Azt tervezi visszatér egykori munkahelyére, a Madách Tánc és Színművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolába, ahol balettművészeket, tanulókat kísérne újra zongorán. – Ez úgy néz ki, hogy a táncosok kapnak egy gyakorlatot, és én arra egy dallamot improvizálok – meséli Zoltán, hozzátéve: az összetett művelethez szükséges fortélyokat Sárközi Gyula iskolaigazgató, valamint Ménich Gábor és Lakatos Zsolt balettmesterek tanították meg neki. – Nagyon szeretem ezt a fajta munkát, mert mindig próbára tesz. Gyakorlatilag minden óra más és más, amihez nagyon egy húron kell pendülni a táncosokkal – meséli.

Fotó: Mága Zoltán

Elválaszthatatlan párost alkotnak Kállai Nanival

Annak, hogy több időt töltene itthon, más oka is van. Többet lenne menyasszonyával Kállai Nanival, Kállai Kis Ernő klarinétművész unokájával. A fiatalok hat éve alkotnak egy párt. Bár családjaik jó kapcsolatban voltak, ők maguk gyermekként nem is találkoztak. Ismerkedésük egy online beszélgetéssel kezdődött még 2018-ban. Akkor éppen Japánban voltam turnén – emlékszik vissza Zoltán – így a személyes találkozóra kicsit várni kellett. Azóta viszont elválaszthatatlanok vagyunk – mondja nevetve. A fiatalok az esküvőre is sort kerítenek majd. Zoltán a tavaly elhunyt Kállai Kis Ernővel is muzsikált együtt. – Velem csinálta az utolsó felvételt, még a szívműtéte előtt – mondja Zoltán, aki kezdetben tartott attól, hogy milyen lesz egy ilyen zenészóriással együtt dolgozni. – Mind emberileg, mind zeneileg alázatos volt – hangsúlyozza Zoltán.

Végső búcsút vettek Kállai Kiss Ernőtől

Az összetartó Mága család

A hegedűművész nagybátyjával jó kapcsolatot ápol, dolgoztak is együtt. Édesapámmal zenélt a Moulin Rouge-ban, ahol én is velük voltam néhány alkalommal – emlékszik vissza. Azt, hogy mennyire nagy az összetartás a családban jól példázza, hogy édesapja – aki szintén Zoltán – segített a hegedűművésznek beindítani a karrierjét. Szüleim segítségével került fel Budapestre a Rajkó Talentum művészeti iskolába.

Mága Zoltán zongorista jelenleg a Budapest Bangó Band zenekarral dolgozik. Példaképei: Cziffra György és Oscar Peterson. Hogy hogyan képzeli el jövőjét? Mint mondja szeretne még tovább fejlődni zeneileg, valamint helytállni ígéretének, amit Kállai Kiss Ernőnek tett a klarinétkirály halálos ágyán, miszerint vigyázni fog annak unokájára, Nanira.

Fotó: Ványi Ákos / Hírnyolc

Minden Józsefvárosból indult

Zoltán a Vas utcában született, az általános iskolai tanulmányai első éveit pedig a Losonci téri iskolában végezte. Gyermekkora azonban leginkább a gyakorlásról szólt. – Először 5-6 éves koromban kaptam hangszert, ahogy az a muzsikusoknál lenni szokott. Elsőnek egy hegedűt adtak a kezembe, ám az nem igazán feküdt, mivel balkezes vagyok. Egyszer csak megjelent édesapám egy bécsi mechanikás zongorával és akkor eldőlt, hogy zongorista leszek – idézi fel a kezdeteket. Majd sok-sok tanulás és gyakorlást után 20 éves korában Esze Jenő utolsó mentora azt mondta: Zolika most már készen állsz, mehetsz pénzt keresni.