Mennyire volt más, milyen volt az olimpiai falu?

Mikor július 16-án megérkeztünk, akkor még csak egy hotelbe költöztünk be, mert a faluba nem lehetett, oda csak július 22-től mehettünk. De minden jó volt, a szervezők próbáltak a kedvünkben járni, bármit kértünk elintézték. Szívesen körbe néztünk volna a környéken, elvonni a figyelmet a versenydrukkról, de nem lehetett elmenni sehová. Viszont még így is jó hangulatú volt. Ennyi sportoló együtt, nem mindennapi élmény. Rengeteg profi teniszezőt láttunk, például Novak Djokovicsot, akit eddig csak tévében láthattam.

Aztán eljött 26-a, az egyéni verseny napja.

Már nagyon izgatott voltam napokkal korábban is. Volt pár álmatlan éjszakám, hogy nem kaphattok ki ebben az asszóban. Egy tunéziai lánnyal kezdtem, én voltam az esélyesebb, és emiatt kicsit bennem volt a drukk.

Fotó: Baranyai Attila / Hírnyolc

Jobban izgultam, mint általában, ilyenkor nagyon le lehet blokkolni, ha valami nem úgy jön ki. De ahogy felmentem a pástra már csak arra koncentráltam, hogy végrehajtsam a feladatomat. Jól is ment, úgy érzem jól vívtam, mindent amit elterveztem azt megvalósítottam.

Csak aztán jött az a fránya orosz lány, aki mindent elrontott. Vagy mondjuk azt, hogy mindent túl jól csinált?

Tényleg nem volt túl kedvező a sorsolásom, hiszen a világranglista második orosz lány a 32 között. De úgy álltam fel, hogy szeretnék minél több tust adni, mert akkor bármi lehet. Magabiztos voltam, nem akartam, hogy ledomináljon. Rengeteg videót néztem róla, felkészültem, de már az elején nem jött be minden ahogy szerettem volna, elbizonytalanodtam, nem tudtam mihez nyúljak. De nagyon jó volt vele vívni, mert nagy név, és ilyenekkel öröm összecsapni. A legfontosabb az volt, hogy ezzel is a csapatversenyre tudtam készülni.

Fotó: Baranyai Attila / Hírnyolc

Ahol mégsem jött össze szinte semmi. Mi lehetett a baj?

Túl sok idő volt a két verseny között, és csak a faluban lehetett sétálgatni. Edzettünk, ettünk és néha keveset sétálgattunk. Meg kimehettünk a vívók versenyeire. De legalább nekik tudtunk szurkolni, és a kardozó fiúk bronzérme nagyon inspiráló volt. Mi Dél-Korea ellen kezdtünk, nagyon szoros volt az eredmény, ahogy erre számítani lehetett, és nekem jól is ment a vívás. Viszont Márton Anna már az egyéni verseny során megsérült, és ez sokat rontott a helyzetünkön, mert ő így közel sem tudott úgy vívni, ahogy igazán tud. Így sajnos már ezen elúszott a jó szereplés. Ráadásul Pusztai Liza sem élete legjobb napját fogta ki, így pedig nem voltak jók az esélyeink. Sokszor mentett meg minket már korábban, most nem jött össze. Így ez a kettő együtt pedig már sok volt. Itt sajnos össze is törtünk, mert a négy közé szerettünk volna jutni. Én is beleragadtam fejben ebben a koreaiak elleni asszóban. Ráadásul a Japán elleni következő párharc 20 perc után kezdődött is, és nagyon nehéz volt.

Mennyire elégedett vagy csalódott az olimpia után?

Vegyes érzéseim vannak. Mert jó volt kint lenni. Sokat beszéltem erről a sportpszichológusommal. Neki azt mondtam, én azt szeretném, ne múljon rajtam semmi, kihozzam magamból a legtöbbet, és jól vívjak. És ez nem csak abban nyilvánul meg, hogy több találatot adok, mint kapok. Hanem vannak ötleteim a páston, tudom mit akarok, tudom mi legyen a következő akció, és a legfontosabb asszókban ezt sikerült megoldanom. Tehát ilyen szempontból elégedett vagyok, de az eredményt csalódásként éltem meg.