Mit tart a legnagyobb problémának a körzetében?

Mivel itt élek és itt is dolgozom, elmondhatom, hogy a Csarnok negyed problémái ugyanazok, mint ami az egész kerületre jellemző. A köztisztaság, közbiztonság helyzete óriási kihívást jelent az itt élőknek. Rengeteg a szemét, a járdák, az utcák tiszta „fertő”. Bár a társasházak előttük húzódó járdaszakaszának tisztán tartása az ő feladatuk, nem tudják éjjel-nappal megoldani, az önkormányzat részéről pedig nem nagyon tapasztaltunk megfelelő mennyiségű takarítást.

Mi lehet a megoldás ezen problémákra?

Szeretném elérni az utcák járdák felújítását, zöldítését, a közvilágítás korszerűsítését, valamint, hogy a társasházak több támogatást kapjanak, illetve a korábbi társasházi támogatási rendszer visszaállításán is dolgoznék. A takarítógépek üzemelését pedig nagyobb fokozatba kellene kapcsolni. A másik probléma, amit a hajléktalanok hagynak maguk után. Sajnos a hajléktalanszállók – hiába van Józsefvárosban a legtöbb – nem látják el a feladatukat. Ezeket a nehéz sorsú embereket be kellene terelni az ellátórendszerbe, és nem kellene az utcán magukra hagyni őket. Az ellátók tulajdonképpen erre a célra kapják a jelentős állami támogatásokat.

Korábban polgárőrként is szolgálta a kerületet. Ma is szükség lenne egy ilyen szervezetre?

Nagyon szomorú, hogy a polgárőrség munkájára nem tartott igényt a baloldali kerületvezetés, pedig jó eredményeket értünk el a rendőrséggel együttműködve.

Fotó: Barnyai Attila / Hírnyolc

Bár Pikó Andrásék azt ígérték, hogy újjászervezik a polgárőrséget, eddig ennek semmilyen nyoma nincs. Márpedig a polgárőrség hiánya nagyon érezhető, mind a társasházakon belül, mind a közterületeken. Sajnos a jelenlegi kerületvezetésnek szemmel láthatóan nem áll érdekében, hogy ezen a területen javulás mutatkozzék.

Hogyan látja a kerületiek egészségbiztonságát?

Ha a Szent Kozma Egészségügyi Központban zajló munkát nézzük, személy szerint meg vagyok velük elégedve. Kocsis Máté és Sára Botond polgármestersége alatt óriási változáson ment át a szakrendelő, és a közbenjárásukra azóta is több eszköztámogatás érkezett, hogy a kerületiek normális, kulturált körülmények között tudjanak gyógyulni.

A Csarnok negyed főutcájának, a Déri Miksa utcának a felújításáról mi a véleménye?

Sajnálom, hogy a Déri felújítása ennyire elhúzódott. Az előző kerületvezetés idejében lakossági egyeztetésekkel elkészültek a tervek, és megvoltak a szükséges források, tehát rajtra készen állt a beruházás. A baloldal azonban mindent lesöpört. Új egyeztetéseket indított, új terveket gyártottak – hogy időhúzás céljával vagy sem, azt nem tudom – és ezáltal sajnos megemelkedtek a kivitelezési költségek. Az eredmény mindenesetre az, hogy két és fél év elteltével egy kapavágás sem történt még az utcában.

Fotó: Barnyai Attila / Hírnyolc

Annak idején Ön is fellépett a Kék Pont tűcsereközpont ellen. Mit gondol, jelenleg jó úton halad az önkormányzat a drog elleni küzdelemben?

Óriási visszalépés történt ezen a téren is. A Kék Pont sajnos nem azt a célt szolgálta, amiért annak idején létrejött. Nem tűcsere-programot folytattak, hanem gyakorlatilag tűket osztogattak, aminek következtében a város minden pontjáról idevonzották a szerhasználókat. Sok fertőzés volt, tele voltak a terek eldobált fecskendővel. Ezt hála Istennek sikerült megszüntetni. Elindult egy jó drogrehabilitációs programunk is, amiből mára azonban szintén nem maradt semmi. Így most újra azt tapasztalhatják a lakosok, hogy egyre több az eldobott drogszemét. Ha ez így megy tovább, akkor rosszabb helyzetbe kerülünk, mint amikor a polgári vezetéssel elkezdtük a drog elleni harcot.

És egy klasszikus kérdés a végére: Ön szerint mi lesz ennek a választásnak a tétje?

A 2019-es önkormányzati választás óta az itt élők megtapasztalhatták, hogy milyen irányba tart Pikóval a kerület. Továbbá láthatták azt is, hogy a fejlődő Józsefváros újra a Nyócker útjára lépett, és úgy gondolom, hogy ha a Csarnok negyed képviseletét sikerül visszanyerni, akkor az egy óriási iránymutatás, hogy a következő polgármester-választáson a kerület ismét a fejlődés útjára tud lépni. Az itt élők megérdemlik, hogy egy normális, biztonságos, fejlődő környezetben éljenek.