„Egyre rosszabb ez a környék” – panaszkodott Gabriella a Corvin negyedieknek szóló Facebook-csoportban. A lakos arról írt, hogy az elmúlt időszakban egyre több agresszív ember jelent meg a sétányon, akik rendszeresen hangoskodnak, szemetelnek és zaklatják az arra járókat. Ezt a megállapítást számos hozzászóló meg is erősítette. Sőt, mi is ezt tapasztaltuk. Ottjártunkkor egy félmeztelen férfi káromkodott, kiabált, és cigarettát kért az arra járóktól. Ha éppen nem kapott, az utcabútorokat kezdte rugdosni.

Fotó: Hírnyolc

Az állapotok romlanak, Pikóék szabadságon

Karolina szerint ez a siralmas helyzet egész kerületre igaz. Ezzel a környék korábbi önkormányzati képviselője is egyetért. Soós György lapunknak elmondta: a Corvin sétány mellett többek között a Horváth Mihály teret, Józsefváros főterét is a lumpen alakok vették birtokba.

Fotó: Facebook

„Nap mint nap tapasztalhatjuk, hogy a polgári vezetés ideje alatt szépen felújított közterek állapota folyamatosan romlik, a baloldali összefogás pedig nem tesz semmit. Most is éppen szabadságukat töltik”

– fogalmazott Soós György.

Nemcsak este, nappal is vannak problémák

A Corvin negyed Facebook-csoportban az egyik hozzászóló szerint a környék a Blaha Lujza téri aluljáró hangulatát idézi. Balázs azt nehezményezte, hogy éjjel is megy a hangoskodás, még drogügylet lebonyolítását is hallani vélte. Van, aki szerint már napközben is botrány, ami megy, nemhogy este. A hozzászólók szerint nagyobb rendőri erőre lenne szükség a környéken, valamint az egyik közeli hajléktalanellátó is fokozza a problémát. Gábor úgy véli, Pikó úr, vagy a Gergő (Karácsony Gergely – a szerk.) az illetékes.

A városvezetőket mindössze egy hozzászóló vette védelmébe: Mária, aki viszont Pikó András polgármester, illetve az önkormányzati újság videósa…

Fotó: Hírnyolc

Nem volt ez mindig így…

A Corvin sétányon a közbiztonsági-köztisztasági problémák az utóbbi időben ugrottak meg. Ezt Szandra is megerősítette: szerinte az elmúlt 2-3 évben romlott és terjedt el megint az, hogy nem tisztelik a másik embert azzal, hogy kulturáltan viselkednek. A fiatal hölgy úgy véli, korábban jó volt (a közbiztonság – a szerk.), biztonságban értezték magukat, amiért ő személy szerint is hálás volt.