Tősgyökeres józsefvárosi?

1943. július elsején a Baross utcai klinikán születtem és azóta is itt élek Józsefvárosban. Kezdetben egy Bacsó Béla utcai földszintes rozoga házban laktunk édesanyámmal és a húgommal. A 70-es években viszont, amikor életveszélyessé vált és lebontották, akkor költöztünk át a Horánszky utcába. Hosszas harcunk volt a kerületi tanáccsal (ma már önkormányzat – a szerk.), mert ki akartak költöztetni egy XV. kerületi lakótelepre, de minden ide kötött, ezért sem mentük.

Hogyan emlékszik vissza 1956. október 23-ára?

Tizenhároméves voltam, és a barátaimmal kimentünk a Blaha Lujza térre, ahol már gyülekezett és skandált a tömeg. Onnan kétfelé szakadt a társaság: egyik része a rádióhoz, a másik a Sztálin szoborhoz ment. Ugyan a Bródy Sándor utcát jól ismertük, de a kötelező felvonulások miatt a bögyünkben volt a diktátor szobra, ezért inkább a Városligethez indultunk. Akkor még nem hittük el, hogy tényleg le fogják dönteni, és nem is adta magát könnyen. A tömeg viszont fegyelemmel és kitartással megcsinálta. A szobrot elszállították a Blaha Lujza térre, eddig kísértük a menetet, és mivel már sötétedett, hazaindultunk.

Fotó: Baranyai Attila / Hírnyolc

Mi történt ezután?

Másnap iskolába indultunk, de a pedellus közölte, hogy nincs tanítás. Ahelyett, hogy hazamentünk volna, inkább a Corvin köz felé vettük az irányt. Ott egy fiatal srác – Pongrácz András – arra kért minket, hogy hozzunk üvegeket. Mint később kiderült, molotov koktélhoz kellett. Aztán találkoztunk Iván Kovács Lászlóval is, a Corvin köz parancsnokával, aki – nem engedte, hogy ilyen fiatalon fegyvert fogjunk – átirányított minket a Práter utcába, ahol a forradalmárokat ellátó konyhán segítettünk. Krumplit pucoltunk, mosogattunk, kenyeret hordtunk, pakoltunk, szóval elvégeztük, amit tudtunk.

Mit érzett, amikor véget ért az álom?

Október 29-30. volt a győzelem napja, aminek akkor nagyon örültünk. Azt hittük, végre célt ért a forradalom. Annyi embert ott a Corvin közben később már nem is láttam. Aztán jött a fordulat, a szovjet harckocsik mellett már a gyalogság is megjelent. Ekkor már nem lehetett megközelíteni a páncélosokat, mint korábban. November 4. után – mi gyerekek – már nem mertünk kimenni, mindenütt katonák voltak. Csak az események elcsendesedése után mentünk csak ki újra a Corvin közbe, és láttuk a pusztítást: kiégett a mozi is. Borzasztóan elkeserítő volt.

Fotó: Baranyai Attila / Hírnyolc

Fennállt-e a veszély, hogy önért is eljön a nagy fekete autó?

Akkoriban az volt a rendszer kommunikációja, hogy földbirtokosok, gyárosok csinálták a forradalmat, akik vissza akarták állítani a nagybirtokot. Erről persze szó sem volt, és ezt mi, akik ott voltunk, tudtuk a legjobban. Emlékszem, a forradalmi események sűrűjében valaki – talán Iván Kovács László – szólt nekünk, hogy ne hagyjuk magunkat fényképezni, amit csak később, a megtorlások idején értettünk meg.

Hogyan került kapcsolatba az 56-os magyar szabadságharcosok világszövetségével?

A rendszerváltás után gondoltam, hogy jó lenne a régi bajtársakkal szorosabbra fűzni a kapcsolatot, ezért örültem, amikor a szövetség alapítója, Bocskai T. József – akivel többször találkoztam a Corvin köznél és a Práter utcában – megkért, hogy legyek tagja a csoportnak.

A közelmúltban választották meg elnöknek. Hogyan élte ezt meg?

Hosszú ideig alelnökként segítettem a szervezetet, majd 2021-ben, amikor elhunyt az akkori elnök, Sántha Gábor, több barátom biztatására elindultam a tisztségért, és végül engem választottak. Ez egy megtiszteltetés, ugyanakkor komoly felelősség is.

Márciusban kapta meg a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét is….

Nagy meglepetés volt, az utolsó percig nem tudtam róla, csak akkor, amikor be kellett adni a nyilatkozatot, amikor felterjesztettek. Óriási megtiszteltetésnek vettem és nagyon örültem neki.

Fotó: Baranyai Attila / Hírnyolc

Mik a tervei a szövetség élén?

Annak idején –2016-ban – kezdeményezésemre posztumusz díszpolgári címet adtak Iván Kovács Lászlónak, ami nagy örömmel töltött el. Szeretném, ha azok a forradalmárok, akiket kivégeztek, nem merülnének feledésbe. Az egyik kiemelt célom például, hogy Iván Kovács László szobrot kapjon itt Józsefvárosban, például a rádió egykori – Bródy Sándor utcai – környezetében, hiszen ő ott volt a rádió ostrománál, onnan ment át később a Corvin közbe.