Mióta Hungarikum lett a lángos, még annak is eszébe jut, hogy szívesen megenne egy sajtos-tejfölöst, aki egyébként csak nyáron a Balatonnál veszi ezt a finom és ugyancsak laktató, magyar specialitásnak számító ételt. Ez a rangos cím nem befolyásolta a Rákóczi téri piac lángosozójának forgalmát, hiszen kilenc éve – leszámítva a covid alatti néhány hónapot – töretlen a népszerűsége, nemcsak a helyiek, de a külföldiek körében is.
– Megfordult már nálunk amerikai, filipino, szlovák, lengyel, angol, svéd, cseh, izraeli – mondja Groncsák Krisztina, aki férjével minden nap háromnegyed ötkor kel és fél hatkor már dagasztja a lángostésztát a piacon. Innentől kezdve meg sem állnak késő délutánig, hiszen naponta mintegy hetven lángost sütnek, miközben folyamatosan készítik a rántottát, a tükörtojást, a bundáskenyeret vagy a hamburgert.
Krisztina elmesélte, véletlenek sorozatának köszönhetik, hogy megnyitották a Lángosozót.

Fotó: Ványi Ákos / Hírnyolc
– Sok évvel ezelőtt volt egy olyan időszak az életemben, amikor nem volt állásom és elmentem dolgozni egy mozgó büfébe. Ezek után kimentem New Yorkba hét hónapra, majd amikor hazajöttem, a Garay téren dolgoztam a lángososnál két és fél éven keresztül. A fülembe jutott a hír, hogy üresen áll ez a helyiség itt a csarnokban, ami sok éven át működött lángososként. Azonnal megnéztük a férjemmel, és úgy döntöttünk, belevágunk. Az egy külön érdekesség, hogy eddig bárhonnan eljöttem, az rövid időn belül tönkrement, bezárt pedig esküszöm semmilyen átkot nem szórtam a fejükre.
Krisztina azt is elmesélte, soha nem riadt vissza attól, hogy belevágjon valami újba, hiszen az élete során – ahogy azt a mondás tartja – csak akasztott ember nem volt: tanítónőként végzett, majd többek között 10 évig volt egy mini ABC-je, volt kocsmáros és óvodában gondozónő is.

Fotó: Ványi Ákos / Hírnyolc
Csak semmi trükk!
Sok helyen sütnek lángost Budapesten, de a Rákóczi téri lángos legendásnak számít. Krisztina elmondta, hogy az alapreceptet a Garay téri lángosozó tulajdonosától tanulta de az, hogy mindig ilyen finom, az szerinte azért is van, mert ez nem a munkájuk, hanem a hobbijuk. A vendégek persze azt is szeretik, hogy a finom lángos mellé mindig kapnak egy-két kedves szót is. Az idősebb vevők szemmel láthatóan nagyon hálásak, hogy meghallgatja őket.
Krisztina a legendás receptet nem árulta el, de azért beavatott minket néhány kulisszatitokba:
– Az az egyik titok, hogy a létező legegyszerűbben készítem – mondta. – Semmi krumpli vagy egyéb trükk, csak liszt, só, élesztő, víz és cukor. Talán az sem véletlen, hogy a sajtos-tejfölös mellett nálunk a sima lángos a legnépszerűbb, hiszen nagyon jó az íze és az állaga akkor is, ha nem bolondítom meg valamivel.

Fotó: Ványi Ákos / Hírnyolc
Hungaricum lett az igazi magyar specialitás
A lángos készítésének hagyománya szorosan összefügg a kenyérsütés tradíciójával. Kezdetben a kenyértészta dagasztóteknőből kikapart maradékából, vagy a tészta lecsípett darabjából készült. A lángost eleinte kemencében sütötték, majd zsírban, amit később az olaj váltott fel. A tökéletes lángos közepes vastagságú, nem túl olajos, belül puha, kívül roppanós. Hagyományosan a lángost reszelt sajttal, tejföllel, ízlés szerint fokhagymával megkenve fogyasztják, mára az édes és sós feltétek legkülönbözőbb fajtáiból választhatunk.