Mi köt Józsefvároshoz?

A Bérkocsis utca 42-ben születtem, óvodába a Nap utcába jártam.

Fotó: Bárány Attila

Kereskedőcsalád volt a miénk, ami azt jelentette, hogy osztályidegenek voltunk, ezért a lakásunkat felosztották és társbérlőket költöztettek be mellénk. Hétéves voltam, amikor elköltöztünk a Gutenberg térhez. Onnan jártam a Bacsó Béla utcai általános iskolába (ma Németh László Általános Iskola).

Milyenek voltak a diákévek?

Későn érő típus voltam világ életemben. Akkor még nem foglalkoztam az elvárásokkal, a továbbtanulással, azzal, hogy az életemet tudatosan építsem. Mint a legtöbb fiú. Gimnáziumba a Vörösmartyba jártam, akkor sem tudtam még, mi legyek.

Mikor lépett be az életedbe a zene?

Apám dobos volt, így jobban kötődtem a zenéhez. Emlékszem, még hétéves sem voltam, amikor már az édesapám magnójára felvételeket készítettem. Később kaptam egy saját magnót, egy BRG MK-27-est, és azzal jártam be az iskolába.

Fotó: Ványi Ákos / Hírnyolc

Mutogattam a srácoknak, hogy miket vettem fel a kívánságműsorokból. A gimnáziumban pedig iskolarádiósként voltam napi kapcsolatban a zenével.

Hogyan emlékszel vissza az akkori Józsefvárosra?

Huszonéves koromig laktam a kerületben, nagyon szerettem. Amikor leégett a vásárcsarnok, akkor voltam tinédzser. A Rákóczi tér az emlékeimben nem az utcalányokról szól, hanem például a villamosmegálló felőli oldalon lévő kézműves – puffancsos-csalamádés – hamburgerről és a City Grillről. A sztereotípiákból nem tapasztaltam semmit, soha nem ért atrocitás. Mondjuk, akkor még gyerekek voltunk. Az üres telkeken – grundokon – rengeteget fociztunk, az osztálytársaimra a mai napig név szerint emlékszem.

Hogyan kerültél a keverőpultok mögé?

Egyszer bemondtam a rádiós műsoromban, hogy 1984-ben kezdtem diszkózni, erre rám írt egy általános iskolai osztálytársam, hogy már 82-ben is volt egy bulim. Emlékeztetett, hogy a Somogyi Béla utcai általános iskolában egy party-n DJ Tölgyfaszegi helyett én ugrottam be. Tudni kell, hogy akkoriban nagyon ment a Hungária zenéje. A barátokkal jampecoknak öltöztünk és eljátszottuk, hogy mi vagyunk a Hungária zenekar, így adtunk esteket. Így volt ez az iskolai buliban is, és a fellépés után jött a diszkó, amelyen első alkalommal voltam lemezlovas.

Fotó: Bárány Attila

Melyik terület áll hozzád a legközelebb, a diszkó vagy a rádiózás?

A rádióban elvárások annak. Amikor nem kellett megfelelnem semminek, hanem csinálhattam azt, amit akarok, akkor imádtam azt is. Alapvetően olyan ember vagyok, akinek csillapíthatatlan szabadságvágya van, nem bírom, ha bekorlátoznak. A rajongóimat is közel engedem magamhoz, sok embert jól ismerek. Energiát-jókedvet adok az embereknek, és ugyanezt megkapom tőlük én is, ami teljesen feltölt.

Ilyen habitussal hogyan érintett a Covid miatti lezárás?

Ekkor értékelődött fel számomra igazán a rádiózás. YouTube-on közvetítettük az egészet. A kamerán keresztül látták az emberek, hogy mit csinálok, kaptam üzenetet, kéréseket, és annyira interaktívvá vált a műsor, hogy olyan volt, mint egy nagy, országos házibuli. Szinte ugyanazt az érzést megkaptam ebben az időszakban a rádiózástól, mint a diszkózástól.

Fotó: Ványi Ákos / Hírnyolc

Az éjszakázáshoz kell bizonyos fittség is…

Most 19 éves a lányom, amikor a feleségem állapotos volt, én is felszedtem jónéhány kilót. Utána elkezdtem odafigyelni magamra, azóta az esti órákban a lehető legkevesebb szénhidrátot viszem be. Lemondásokkal jár egy ilyen élet, ha az ember egészséges akar lenni. Éppen most voltam egészségügyi vizsgálaton, és megdöbbenő, hogy idén 55 éves leszek és semmi bajom. Hozzáteszem, 40 éves koromig nem ittam alkoholt. Most már úgy vagyok vele, hogy valamennyi belefér. Ha az ember diszkózik, munkát végez. Ha viszont ilyenkor koccintasz, akkor részesévé válsz a bulinak, és teljesen más lesz az egész hangulata.

Van különösen emlékezetes élményed zenei pályafutásodból?

Lassan 10 éve történt, hogy Balatonbogláron voltam egy fesztiválon. Előttem a Beatrice lépett fel, mintegy 200 ember előtt. A színpad mögött várakoztam, mert a tűzijáték után jöttem én, és amikor felálltam a színpadra, ott volt mintegy 20 ezer ember. Addig ért a tömeg, ameddig a szem ellátott, és ők azért jöttek, hogy velem bulizzanak. Hihetetlen volt.

Fotó: Bárány Attila

És a végére a klasszikus kérdés: hol látod magad 10 év múlva?

Sokszor előfordul, hogy hajnalban fáradtan beesek az ágyba, és már alig várom, hogy kipihenjem magam. Mégsem jön álom a szememre, mert az jár a fejemben, hogy milyen jól sikerült este volt. Ez nagyon feltölt. Másnap pedig úgy kelek fel: gyerünk, csináljuk tovább! Úgyhogy csinálni fogom, amíg az egészségem megengedi: ez egy életre szóló szerelem.