Életem legszomorúbb és legszebb időszaka, amikor megnyithattam a kávézót” – írod a Facebook oldaladon. Mi történt?

Öt évvel ezelőtt elveszítettem Édesapámat, életem legnehezebb időszaka volt, nagyon nehezen viseltem. Szerettem volna valamit, egy olyan helyet, amit még mindig Apukámnak hívhatok. Ahol érezhető a szeretet, keresztény zene szól, és bibliai idézeteket tehetek ki. Édesapám nagyon szerette Istent és szerettem volna, hogy az a bizonyos hely az én és az ő hitét valamiképpen visszaadja. A kávézó segített abban, hogy enyhüljön az a hatalmas fájdalom, amit apukám elvesztése után éreztem.

Fotó: Baranyai Attila / Hírnyolc

Mikor nyitott meg végül az Apucome?

A Mátrában voltam 2017 szeptemberében, éppen sétálgattam, amikor jött a gondolat, hogy nekem kell egy hely, amit Apukámnak hívhatok. Még aznap este találtam az interneten egy kiadó helyet, itt a Futó utcában. Amikor megnéztem, tudtam, hogy tökéletes lesz. Október elején aláírtam a szerződést, azután jött a neheze: a felújításra nem volt túl sok pénzem, ezért amit tudtam, én csináltam meg: megtanultam glettelni, csiszolni, de rengeteg segítséget kaptam idegenektől is. Isteni csoda, hogy alig két hónap alatt – engedélyekkel együtt – sikerült megnyitnom. 2017. december 2-án nyílt ki először az ajtó a vendégek előtt.

Mitől egyedi a kávézó?

Már az elején egyértelművé szerettem volna tenni, hogy ez egy kedves, meghitt hely, teli szeretettel, és úgy gondolom, finom ételekkel, szolid árakkal. Közvetlen vagyok a vendégeimmel, mindenkinek meghallgatom történetét, és gyakran ők is kíváncsiak az én nem mindennapi sztorijaimra. Vannak nehéz napok, de igyekszem mindenkit kedvesen kiszolgálni, hogy a kávézóból boldogan távozzanak: egy csészényi szeretettel.

Fotó: Baranyai Attila / Hírnyolc

Mire vagy a legbüszkébb?

Szinte mindenre, hiszen a legtöbb dolog, amit itt látni, az én ötletem, az én kezem munkája. Ami a gasztronómiai kínálatot illeti… az amerikai palacsintára vagyok a legbüszkébb. Könnyed, laza, szuperfinom és nemcsak édes, hanem sós változatban is kapható.

Hogyan telik egy napod?

Ötórakor kelek, és amit esetleg nem sikerült előző nap megrendelnem, azt beszerzem reggel, a kerületben. Aztán indul a hajrá: sütöm a muffinokat, bagetteket, croissan-okat, készítem a szendvicseket. Nyolckor-félnyolckor nyitás…

Fotó: Baranyai Attila / Hírnyolc

Hogyan kerültél ide? Miért éppen Józsefváros?

Itt találtam kedvező áron helyet, egyébként egy barátnőm errefelé lakott, már akkor nagyon tetszett a környék. Iskola, templom, irodaházak, pláza, úgy gondoltam a legtökéletesebb hely egy kis cuki kávézó-reggelizőhöz. Természetesen volt bennem egy kis félelem a korábbi rossz beidegződések miatt. Vendégeim mutattak régi fotókat a Futó utcáról, meséltek, milyen is volt Józsefváros egykoron…

Előtte hol éltél? Mit csináltál?

Korábban is hasonló helyeken dolgoztam, így szereztem tapasztalatot. Romániában, egy kis faluban születtem, 1989-ben jöttünk át Magyarországra a szüleimmel és 5 testvéremmel, Békés megyében nőttem fel. Kezdetben nagyon nehéz volt, de szépen lassan a helyükre kerültek a dolgok a szüleimnek köszönhetően.

Fotó: Baranyai Attila / Hírnyolc

Eddig a koronavírus fenyegetett, most az energiaválság. Mennyire érinti ez a helyet?

A koronavírus alatt szerencsére nem kellett bezárnom, elvitelre ugyanúgy dolgozhattam. A kávézó működött, mert a törzsvendégeimmel kölcsönösen támogattuk egymást: én biztosítottam a közösségi életüket, ők pedig nálam fogyasztottak. Kialakult egy kis csoport, ami a törzsvendégekből állt, több közös környékbeli programot is szerveztünk, pl. futást a Ferenc téri pályán, pizza-esteket a Kerekerdő parkban, sétát a Duna parton…

Az energiaválság hatásait egyelőre még nem érzem, számlát még nem kaptam. Igyekszem felkészülni rá, valószínűleg majd át kell gondolnom a kínálatot.

Novemberben Józsefvárosi Aranykoszorú kitüntetést vehetsz át, hogyan értékeled ezt?

Nagyon örültem neki, igazán megtisztelő érzés. Első gondolatom az volt, hogy Apukám mennyire büszke lenne rám…