Úgy tűnik, hogy polgármesterünk, csak a sikersztorikat szereti látni, és ennek érdekében drasztikus lépésekre is hajlandó magát elszánni. Pár hónapja a bizottsági képviselők arányát változtatta meg alattomosan az ő szájíze szerint, most meg a kritikus hangokat próbálja elhallgattatni nemtelen eszközökkel. Nem mondom, hogy ő személy szerint utasított embereket erre a cselekményre, de az biztos, hogy az ő köreiből kerülnek ki a véleménybűnözők. Ha pl. Jámbor emberei egy „kis” verésre is hajlandóak, akkor gondolom a lopás már nem nagy ügy.

Hozzáteszem, hogy úgy próbálja korlátozni a helyi baloldal a véleményszabadságot, hogy közben polgármesterük csupán pár szavazattal nyert, így a kerület nagyrésze csak részben kíváncsi rá. Minket az is érdekelne, hogy a jobboldal, hogyan gondolkodik a kerületről, mit csinálna másként. Ha olyan jól végzi a dolgát a polgármester, ne féljen az ellenvéleménytől, úgysem lehet belekötni.

Vagy fél, hogy nem zörög a haraszt?

P. Lajos