Sorra panaszolták a kerületiek a kábítószeresekkel kapcsolatos tapasztalataikat.
„A Blaha, a Népszínház utca non-stop drogosokkal van tele. Belekötnek az emberbe, szurkálni akarnak” – mondja az egyik férfi. Egy nő arról beszélt, hogy sokszor lopni is megpróbálnak, ha nem sikerül, akkor belekötnek az emberbe. „Amikor nem adtam a kéregetőnek, a kiskutyámba akart belerúgni” – tette hozzá. Az agresszív drogosokról beszélt egy másik férfi is, aki szerint egyesek annyira be vannak állva, annyira nincsenek maguknál, hogy még csak nem is tudnak róla, hogy megtámadnak másokat.
Isznak, drogoznak, mulatoznak az utcán
A Célpont mikrofonvégre kapott kábítószerfüggőket is. Volt, aki azt mondta, hogy nem tud függőségéből kimászni, más a spirituális fejlődésével indokolta a drogfogyasztást. Az egyik férfi – aki éppen a közelmúltban szabadult – pedig arról beszélt, hogy este többen összegyűlnek az utcán: isznak, drogoznak és jól érzik magunkat.

Fotó: HírTV
Nem mindegy, ki hogyan kezeli a problémát
A műsorban elhangzott, hogy a probléma nem újkeletű, jóval korábban is meggyűlt a helyiek baja a kábítószerfüggőkkel, és azzal, amit maguk után hagynak. A kerület jobboldali vezetése alatt a 2010-es évek végére azonban úgy tűnt, hogy sikerült megtisztítani a kerület nagy részét, és egy élhető, barátságos városrész alakult ki.

Fotó: HírTV
Vörös Tamás, a helyi Fidesz-KDNP frakcióvezetője arról beszélt, hogy az egyik gócpontot, a Rákóczi teret, az akkori országgyűlési képviselő Juharos Róbert és Pintér Sándor belügyminiszter közös projektjeként annak idején sikerült normalizálni, és visszaadni az embereknek. Kocsis Máté, majd Sára Botond polgármestersége alatt óriási erőfeszítéseket tett a kerület, hogy tovább javítsa a közbiztonságot.
Mára azonban ismét a drogosok vették birtokba a közreületeket. A közösségi oldalakon már videók is terjednek arról, hogy milyen veszélyes átkelni éjszaka a Blaha Lujza téren.
@befekszemazagyala
És hogy a mostani helyzetben mivel foglalkozik a jelenlegi, baloldali polgármester? – tették fel a kérdést a műsorban. „Hát az eltűnt sapkáját keresi” – érkezett a válasz.

Fotó: Facebook
A Célpont ezek után azt javasolta Pikó Andrásnak, hogy szerezzen be egy új szemüveget is, hátha úgy könnyebben észreveszi a kerülete problémáit, mert a lakosoknál kezd betelni a pohár.
A baloldal visszacsempészné a Kék Pont tűosztogató szervezetet Józsefvárosba
Pikóék visszaédesgetnék a tűosztogató Kék Pontot a kerületbe
A jobboldali városvezetés korábban kiebrudalta a kerületből a Kék Pont Alapítványt, amely felelőtlen tűosztogatásának köszönhetően annak idején drogszemét lepte el a köztereket. A baloldali városvezetés legújabb Helyi Esélyegyenlőségi Programjában (HEP) értékként tekintenek a Kék Pontra, amelyről azt írták: a drogellátásban fontos eredményeket mutatott fel.
A Célpont teljes adását itt lehet megtekinteni: https://hirtv.hu/video/277862