Kerület hangja

  • Elnézve a napok óta zajló „kulturális forradalmat” kicsit olyan érzése támad az embernek, mintha 1968 szelleme lengené be Budapest utcáit. Ahogy a mai fiataloknak sincsen hála Istennek semmilyen saját tapasztalatuk a diktatórikus rendszerekről, úgy a nyugati ’68-asok is a háború utáni fellendülés és jólét nemzedékéhez tartoztak, így elképzeléseik csak elméleti síkon lehettek, lehetnek.
  • Képgalériát tartalmaz
    Kora tavasztól késő őszig virágokban pompázik a Füvészkert, amelyeket időről időre megörökít Demeter Károly fotós. A képek alapján egyértelművé válik, hogy érdemes személyesen is megtekinteni a nyár végi virágzásokat a józsefvárosi botanikus kertben.
  • Ács Fruzsina négy éve üde színfoltként robbant be a férfiak uralta stand up világába. Azóta a Corvin sétányon lévő Dumaszínház társulatának megbecsült tagja. A humoristával pályafutásáról, a karanténról és kerületünkről is beszélgettünk.
  • Képgalériát tartalmaz
    Szecessziós szépség a Práter utcából. Kőrössy Albert Kálmán tervei alapján 1904-05-ben épült - írja a valóban gyönyörű épületről a Ténylegnyolc Facebook oldal.
  • Videót tartalmaz
    Pikó András polgármester meglehetősen furcsa körülmények között leváltotta az előző közétkeztetési céget, az új szolgáltató konyháján azonban a Nébih lejárt, és nyomon követhetetlen élelmiszert talált, amelyeket meg is kellett semmisíteni. A megkérdezett lakosok szerint a cégnek mennie kellene.
  • Az eső elvonultával kedd délután egy meseszép szivárvány jelent meg Budapest felett. Olvasónk az Orczy térről kapta lencsevégre.
  • “Vajdás diákok hiányoztok” - üzenet az ablakban a kerületi suli tanáraitól.
  • A Somogyi Béla utcai Grundsuli, azaz a Molnár Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tanárainak kedves üzenete diákjainak.
  • “Nagyon hiányzol nagyi!” - egy aranyos krétarajz Józsefvárosból.
  • A koronavírus leginkább az idősebbekre veszélyes, éppen ezért nagyon fontos, hogy otthon maradjanak. Az is nagyon fontos, hogy segítsük őket, amiben csak tudjuk! Figyeljünk rokonainkra, szomszédainkra, ahogyan feltehetően ez a kisgyermek és családja is teszi. A fotót egy kerületi olvasónktól kaptuk, egy Baross utcai ház liftjében készült a felvétel.