A folyton átláthatóságot és korrupcióellenességet hangoztató baloldali többség újabb belső ellenőri jelentést fogadott el a május 26-i képviselő-testületi ülésen, amely a JKN (önkormányzati cég) ügyeit, azon belül is a történelemkönyvekbe vitorlásmutyi néven bevonuló esetet is taglalta.
Pikó András és csapata előszeretettel mutogat vissza még mindig a polgári városvezetésre, ám a Fidesz-KDNP képviselői szerint a mostani jelentés ködösít, és igyekszik a szőnyeg alá söpörni, hogy a baloldal 2021-ben véleményük szerint törvénytelen módon, visszadátumozott szerződéssel próbálta átjátszani Józsefváros káptalanfüredi strandjának egy részét egy elit, a szolgáltatásaikért borsos árat kérő vitorlásklubnak.
„Nem az én felelősségem”
Ezt hangoztatta Pikó András, aki a JKN akkori, a vitorlásmutyiba már belebukott vezetőjére, Gőz Gabriellára (Gyurcsány Ferenc egykori munkatársára) és az őt váltó, ám a legutóbbi ülésen zárt ajtók mögött menesztett első emberére igyekezett hárítani a felelősséget. Pikó azzal védekezett, hogy ő vizsgálatot rendelt el, miután nyilvánosságra került az ügy – amely jelentését tavaly szintén eltitkolta a józsefvárosiak elől. Ezek után – mintegy beismerésként – az önkormányzat felbontotta a szerződést.
A vitorlások ügye hamarabb napvilágra került, mint ahogy a polgármester a belső ellenőrzést elrendelte volna és a két időpont között Pikó András egy újságcikkben méltatta hajók strandra telepítését
– emlékeztetett Szilágyi Demeter (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő, aki már a tavaly júniusi testületi ülésen szorgalmazta, hogy szüntessék meg a vitorlásklub szerződését, ám akkor a baloldali többség még rendben találta a helyzetet.
Szilágyi Demeter arra is felhívta a figyelmet, hogy a törvény szerint a képviselő-testület döntéseiért a jegyzőn keresztül a polgármesternek is felelőssége van.
A vitorlások még mindig ott vannak
Már a tavaly elrendelt, de a nyilvánosság elől valamiért eltitkolt belső ellenőri jelentés is egyértelműen megállapította, hogy a vitorlásklub egy utólag visszadátumozott szerződéssel vehette birtokba a józsefvárosiak káptalanfüredi strandját
– mutatott rá az ügy kezdetektől fogva gyanús körülményeire Vörös Tamás. A Józsefvárosi Fidesz frakcióvezetője arra is felhívta a figyelmet, hogy az érintett partszakaszon azóta is ott vannak a vitorláshajók, hiába bontotta fel a botrány miatt a szerződést az önkormányzat. A Fidesz-KDNP frakcióvezetője szerette volna megtudni, milyen lépéseket tett, vagy tesz az önkormányzat, hogy a józsefvárosiak a strandszezonban a teljes partszakaszt igénybe vehessék.
Pikó András – ismét a felelősséget hárítva – megint csak a JKN mindenkori (a vitorlásmutyi óta a harmadik) vezérigazgatójára hivatkozott, aki egyébként elismerte, a legutóbbi vezető semmilyen lépést nem tett ez ügyben.