Az egykor szebb napokat is megélt épület már két éve áll üresen, valamikor munkásszálló volt – tudtuk meg a helyiektől. Egy neve elhallgatását kérő környékbeli még emlékszik az idős házaspárra, akik a Koszorú utca 17-ben laktak:

– Nagyon kedves pár volt, szerették a házat, szépen is tartották. Nem tudom mi lett velük. Utána rengetegen lakták a kis méretű épületet, vagy 50-60 ember. Nagyon idegesítő volt, mert szálló lett – emlékezett vissza a hölgy. Azt is megtudtuk, hogy az új tulajdonos kis méretű szobákat alakított ki az épületből. A pincében és a padláson is kiadott úgynevezett fekvőhelyeket, amelyek inkább „lyukak” voltak, mert egy ágy fért el benne, semmi más. – Egy alkalommal egy férfi féltékenység miatt ittasan ordibált – nem volt ritka az ilyesmi––, és felgyújtotta a házat. A tetőn menekültek ki az emberek, óriási tűz volt – mesélte az asszony lapunknak.

Fotó: Hírnyolc

A baloldali önkormányzat vizsgálatot ígért, de…

– Azóta az épület üresen áll, az ablakok úgy vannak nyitva, ahogyan akkor voltak. Ázik és emiatt rohad szét az egész épület. Régebben láttunk egy munkagépet egy ideig, de ennyi – mesélte a hölgy.

Utánajártunk és valóban: 2021-ben a tűzoltóságnak sikerült kimentenie az embereket az égő házból. Akkor Józsefváros baloldali vezetése megígérte, hogy kezdeményezni fog egy átfogó kerületi ellenőrzést az ilyen magán munkásszállásokon, bevonva az építéshatóságot, a rendőrséget és a katasztrófavédelmet is. Ennek megvalósulásáról és eredményéről azonban nem tudni…

Deszkák potyogtak a homlokzatról, a törmelék hetekig volt a járdán

 

Az épület nemcsak, hogy siralmas látványt nyújt, de veszélyes is. Augusztus elején egy jókora homlokzatdarab és deszkák is leszakadtak az épületről. Csak a véletlen műve volt, hogy senkit nem találtak el.

A kidőlt kapu is elég bizarr módon lóg az utcára, ellehetetlenítve, hogy a gyalogosok végigmenjenek a járdán. – A törmelékeket és az ajtót sem takarították el hetekig a járdáról, az önkormányzat nem rendezi ezt a borzasztó helyzetet. Hagyja, hogy kerülgessük a romokat, vagy épp a fejünkre essen egy deszka… – jegyezte meg Tamás, aki 60 éve él a környéken.

A „lidércházzal” szomszédos telken játszóudvar van…

Fotó: Hírnyolc

A Koszorú utca 17. szomszédságában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék, Biztos Kezdet nevű gyerekházának játszóudvara található. Önmagában már az is figyelemre méltó, hogy szögesdrót van kifeszítve a kerítés tetejére. Nyilvánvaló, hogy nem a gyerekek visszatartására, hanem a besurranók elleni védekezésre. Emellett egy kiragasztott papírt is találni azzal, hogy probléma esetén milyen számon lehet elérni többi között a tűzoltókat, a rendőrséget, illetve a mentőt.

„Pikó András mint polgármester, egy nagy nulla!”

Megkérdeztük a környékbelieket, mit gondolnak a helyzetről.

Fotó: Hírnyolc

László: Szomorú, hogy így áll ez a ház. Már régóta kellett volna csinálni valamit azért is, hogy ne költözzenek be illegálisan, erre is volt példa. Most, hogy az ajtó is kidőlt, vécének használják a drogosok, hajléktalanok. Ocsmány ez az egész ami itt van. Veszélyes a gyerekekre nézve is.

E.F.: A városrész szégyene Pikó András polgármester. Neki kellene a kerület problémáival foglalkoznia, de semmit nem csinál. Nem foglalkozik azzal, hogy veszélyben vagyunk, ahogyan mással sem. Az utcában lévő idősek klubjában is csak egyszer volt bent, azzal a címszóval, hogy fórumot tart. Elmondta, hogy 2024-ben újra indul a választáson és hogy többet fog forgolódni az emberek közt. Ehhez képest a mi véleményünkre nem volt kíváncsi, rögtön is elment. Pikó András, mint polgármester, egy nagy nulla!

Fotó: Hírnyolc

Erzsi: Intézkedjen az önkormányzat, legalább keríttessék el a tulajdonossal. Pikó sz…rik az emberekre, ez van! Egy semmirekellő és ezt neki is megmondanám. Én szállón lakom, 2019-ben azt ígérte nekünk romáknak, hogy ha rá szavazunk, pénzt ad és lakásokat. Semmit nem adott, hazudott”.