A JKN Zrt. körüli botrányok ismertek, arról viszont nem sokat tudunk, hogy mit is csinálnak valójában

a 750 millió forint közpénzből fenntartott cégben,

mert a produktumokat nem igazán látjuk, ha csak a súlyos tízmilliókból működtetett propagandaújság kiadását nem nevezzük annak.

Fotó: Ványi Ákos/Hírnyolc

A cégnek

újabb többlettámogatásokra van igénye,

pedig az elmúlt években a baloldali városvezetés cinikus módon bezáratta a korábban jól működő intézményeit, a Józsefvárosi Galériát és a Zászlómúzeumot, a H13 Diák- és Vállalkozási Központot pedig eredeti funkciójától fosztotta meg.

Bukott cégvezetők
A JKN Zrt-nek egy év alatt már a harmadik vezérigazgatója van. Tavaly októberben bukott bele a vitorlásmutyiba – Gyurcsány Ferenc embere – Gőz Gabriella. Emlékezetes, a baloldali városvezetés egy gyanús szerződéssel próbálta átjátszani Józsefváros káptalanfüredi strandját egy vitorlásklubnak. A polgármester a botrány kirobbanása után még üdvözölte a vitorlásklubbal kötött megállapodást, de ahogy egyre vállalhatatlanabbá vált az ügy, úgy igyekezett áthárítani a felelősséget.

Fotó: Baranyai Attila/Hírnyolc

Az új vezérigazgató, Ivanyos János pályafutása is igen rövidre sikerült a cég élén, őt szűk fél év után menesztette a baloldali városvezetés. Egyes források szerint azért rúgták ki, mert szabálytalanságokat tárt fel.
Az (új) új vezérigazgató, Lágler Péter teljesítményéről még sokat nem tudhatunk, annyit viszont igen, hogy az önkormányzati cég működéséhez és a korábban távozott vezetők bérköltségéhez 76 millió forint plusz támogatást kért a város vezetésétől.

Hová tűnnek a milliók?
„Szeretnénk tudni, hogy mi történik a JKN Zrt.-nél, mire mennek el a kifizetések, ennek érdekében egy összefoglaló, részletes kimutatásra van szükség” – hangsúlyozta Szilágyi Demeter, a Fidesz-KDNP képviselője a testületi ülésen.

Fotó: Ványi Ákos / Hírnyolc

Szilágyi Demeter hozzátette: „Meg kell vizsgálni, hogy egyáltalán ebben a struktúrában a JKN hosszú távú fenntartásának van-e létjogosultsága, mert amit itt látunk az nem elfogadható egy önkormányzati cégtől.” Mint mondta:

látványos a zűrzavar, de amit produktumként fel tudnának mutatni, az nem látszik.