Szinte nem telik el úgy hét, hogy Pikó András, vagy a baloldali szivárványkoalíciójának valamelyik tagja ne harsogná tele a közösségi médiát vagy a balliberális sajtót azzal, hogy „Józsefvárosnak nincs pénze”, közben „kormányzati elvonásokat” emlegetve, „kivéreztetést” vizionálva.

Közel ötmilliárd forintos pénzmaradványon ülnek Pikóék

A Pikó András által nemrégiben aláírt, tehát hitelesített tavalyi elszámolási dokumentum szerint 4,9 milliárd forint fel nem használt pénze van a baloldali városvezetésnek, az idei költségvetés pedig rekordmagas, 28 milliárd forintos – hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Sára Botond.

Pikó egyébként azt is hangoztatta korábban, hogy ő és baloldali csapata „valódi tartalékok” nélkül vették át Józsefváros vezetését. Ehhez képest a 2019-es évről 2,6 milliárd forintos maradványpénzzel gazdálkodhatott 2020-ban az önkormányzat, Pikó tanácsadója pedig igyekezett letagadni, hogy 13 milliárd forinttal vették át az önkormányzatot az előző, polgári városvezetéstől.

Nem mintha másra számítottam volna, de ismét bebizonyosodott, hogy a baloldal hazudik, becsapja az embereket

– írta a Józsefvárosi Fidesz alelnöke, hozzátéve:

Józsefvárosnak igenis van pénze, csak spórolnak a józsefvárosiakon, hiába minden hazug és félrevezető kommunikáció, a számok nem hazudnak.

Miért állnak a fejlesztések, zárnak be intézmények, ha van pénz?

Jogosan merül fel a kérdés, hogy hol van ez a pénz, vagy – ahogy Sára Botond is fogalmaz:

Mire tartalékolnak milliárdokat? Miért nem arra költik, amire való, a józsefvárosi emberekre?

Mert eközben az utcák koszosak, nemet mondtak a társasházak felújítására, a jelek szerint idén sem szervezik meg a nyári gyermektáboroztatást. Az idei költségvetésben pedig nem támogatják a korábbi mértékben a rendőrség munkáját sem, megszüntették a polgárőrség támogatását is. De bezáratták a Józsefvárosi Galériát, a Zászlómúzeumot, a H13 Vállalkozásfejlesztési Központot is, embereket küldtek el az önkormányzat egy cégétől, és a Józsefvárosi Cigányzenekart is leépítették.

Kocsis Máté: a baloldal százmilliókkal többet költ politikai kiadásokra

Sokadjára omlik össze Pikó András hazugságpropagandája – reagált a hírre közösségi oldalán Kocsis Máté, Józsefváros országgyűlési képviselője.

Azt már látjuk, hogy Pikó százmilliókkal költ többet a politikai kiadásokra, mert sok haverja fosztogatja a kerületet, de hol a többi pénz? Miért nem az itt lakókra, a kerület jobbítására költik? Hamis gazemberek, hazudozni azt nagyon tudnak

– írta Kocsis Máté.