Pikó András újabb városházi embere gondolta úgy, hogy kívül tágasabb: most a több millió forintért pénzügyi tanácsokat adó Atkári János elégelhette meg, hogy Józsefváros baloldali városvezetését egyre több belső feszültség és mutyigyanú terheli, így távozott.

Fotó: Józsefvárosi Fidesz Facebook-oldal

„A fejetlenség, az állandó belső feszültségek, a kétes ügyek miatt Atkári már a sokadik olyan magas beosztású munkatársa Pikó Andrásnak, akinek elege lett a lehetetlen állapotokból” – kommentálta az esetet a Józsefvárosi Fidesz. Meglátásuk szerint – mint írták – az egykor szebb napokat látott hivatalban, ma nem a kerületiek érdekében zajlik a munka, hanem a viszályoktól és gyanús ügyektől hangosak a folyosók. „És ennek a kárát egyelőre nem ők látják, hanem a józsefvárosiak” – tették hozzá.

A korábbi jegyző és aljegyző is odébb állt

Tehát nem az SZDSZ-t is megjárt, majd a frakcióból kicsapott egykori Demszky Gábor-tanácsadó az egyetlen bizalmas, aki inkább lelépett Pikó András belső köreiből. Májusban Czukkerné dr. Pintér Erzsébet, az ex-klubrádiós polgármester által személyesen kinevezett jegyző állt odébb, majd júniusban az az aljegyző is, aki Karácsony Gergely köreiből érkezett a városházára.

Úgy tűnik, a Józsefváros érdemi ügyeivel kevésbé, ám a migránsokkal kapcsolatos érzékenyítéssel annál is inkább (részletek itt, itt és itt) foglalkozó baloldali városvezetést övező botrányos ügyek – mint amilyen a vitorlásmutyi, a menzabotrány, a brutális vagyonfelélés, vagy a palotanegyedi ingatlanmutyi – még a polgármester kegyeltjei közül is sokaknak terhelték túl a politikai, és talán erkölcsi állóképességét.

Tömegesen távoztak a hivatali dolgozók is

Egyébként Pikó András kegyeltjei mellett a hivatali dolgozók is tömegesen távoztak az utóbbi időszakban a polgármesteri hivatalból, amelyet – az Origo tényfeltáró cikke szerint – a hivatalnokokra komoly nyomást helyező politikai kinevezettek jóval magasabb fizetése, valamint a nem megfelelő munkahelyi körülmények eredményezhettek.