Ugyan még nincsen készen, de a forgalomnak már átadták a Somogyi Béla utcát, a kivitelező BKK szerint a hátralévő munkák nem akadályozzák a gépjárműforgalmat.
Ez önmagában örvendetes lenne, csakhogy a Molnár Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola előtti szakaszon még a zebra sincs felfestve. Sőt, tábla sem figyelmezteti az autósokat, hogy itt bizony gyerekek jönnek-mennek egyik oldalról a másikra.

Fotó: Hírnyolc
Az útfelújításnak – amelynek során egyirányusították a forgalmat a Stáhly utca felé, korszerűsítették a világítást, megújították a burkolatot és fákat is ültettek – számos parkolóhely is áldozatául esett.
Kevesebb parkolóhely, semmi utcabútor – Bemutatták a Somogyi Béla utca terveit
A hátralévő munkákat várhatóan november végéig fejezik be.

Fotó: Hírnyolc
Ahogyan azt már korábban is megírtuk, a Somogyi Béla utca felújítása – Kocsis Máté lobbijának köszönhetően – eredetileg a Blaha Lujza tér fejlesztésének része volt, azonban Karácsony Gergelyék kihúzták a projektből és csak a lakossági nyomásnak köszönhető, hogy mégis megvalósul.
Győzött a lakosság: mégis megvalósul Somogyi Béla utca elkaszált felújítása
Ugyan az új verzió szerint már a józsefvárosiaknak kell számlát állni, szemben az előző megoldással, amely szerint fővárosi forrásból fedezték volna a felújítás költségeit.