Továbbra is bizonytalan Pest egyik legforgalmasabb terének, a Blaha Lujza térnek a felújítása. A VIII. kerület egyik ikonikus terének rendezése legutóbb idén júliusban került a sajtó célkeresztjébe, és már akkor is arról szóltak a hírek, hogy késik a felújítás. Bagdy Gábor korábbi főpolgármester helyettes a Magyar Nemzetnek akkor úgy nyilatkozott, hogy a 4 milliárd forintos összköltségű térrehabilitációra az előző ciklus végén még megvolt a fedezet. A tervezésre mintegy 150 millió forintot költöttek, amit Karácsony Gergely főpolgármester megválasztását követően a kukába dobott azzal az indokkal, hogy újra kell gondolni a felújítást.

A reakció politikailag nem meglepő, hiszen ahhoz, hogy valamilyen módon saját magához kösse a főpolgármester a rekonstrukciót, valamilyen munkafolyamatban való részvételt fel kell mutatnia. Ezt láthattuk a Tabán felújítása esetében is. Ugyan a beruházást az előző városvezetés indította el, és forrást is ők tudtak mellé rendelni, az idei átadás során Karácsony Gergely állt a szalagok elé. Ezt azzal legitimálta a főpolgármester, hogy némiképp áttervezték, és az eredeti koncepcióhoz képest valamivel több zöldfelületet valósítottak meg, valamint öntözőzsákok is kerültek a fák alá.

Ez állhat a Blaha Lujza tér rekonstrukciójának kálváriája mögött is, amelyről most újabb információ szivárgott ki.

„A Blaha Lujza tér esetében most azt kérte a főváros, hogy egy évvel hosszabbítsuk meg a korábbi szerződést, mert még semmilyen előkészületet nem tettek a felújítás érdekében”

– reagált kérdésre a miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai kormányinfón. Gulyás Gergely arra az 1 milliárd forintos állami forrásra utalt, amit a fővárosnak idén év végéig kellett volna felhasználnia a Blaha Lujza tér felújítására.