Hosszú évek kitartó szervezésének és munkájának, valamint rengeteg segítő szándékú embernek köszönhetően 2019 októberében nyílt meg a Baross utcában a sérült gyermekeknek nappali ellátást biztosító Fellegvár napközi. Öt gyerkőc járt ide, illetve a külön foglalkozásokra további 2 gyermek érkezett hetente több alkalommal. Összesen 7 szakember foglalkozott velük, de napjainkban sajnos üres a napközi

„A bezárkózás nem új dolog a sérült gyermekeket nevelő családok számára, hiszen sokszor kell otthon maradni, ha baj van a gyerekkel, és sokszor van baj… Most egy veszélyforrással viszont több van, ami nem kicsi…” – írta Facebook oldalán a sérült kisfiát 3,5 éve egyedül nevelő Varga Gábor, a Fellegvár napközi megálmodója és létrehozója. Mint Gábor lapunknak elmondta: családjaikat továbbra is igyekeznek segíteni, szakembereik online tartanak például fejlesztéseket. Ugyanakkor működésük nagyon bizonytalan ezekben a napokban: bevételeik lenullázódtak, de a kiadásaik megmaradtak.

Egymillió forintos támogatás

„Az itt dolgozó, jól működő csapatunkat nem szeretnénk, ha szétszéledne, munkájukon túl rengeteg mindent köszönhetünk nekik. Természetesen fizetésüket, járulékaikat fizetnie kell az alapítványnak, s egy hosszú szünet komoly hatással lehet a működésünkre is. Kértük Józsefváros vezetőségét, hogy engedjék el ideiglenesen a bérleti díjunkat, amíg tart ez a helyzet, reméljük hamarosan pozitív választ kapunk” – fejtette ki Gábor hozzátéve, hogy a napokban máshonnan érkezett nagyvonalú segítség: Kocsis Máté, Józsefváros országgyűlési képviselője egymillió forint gyorssegélyt biztosított számukra.

„Ha minden jól megy, így már a nehéz hónapokat gond és veszteség nélkül zárhatjuk majd, és működésünk továbbra is stabil marad. Köszönet illeti azokat is, akik a nehéz helyzet ellenére fenntartják rendszeres segítségüket” – fejtette ki Varga Gábor.

Habár a napközi most zárva tart, az alapítványnál jelenleg azon dolgoznak, hogy családjaiknak és más jelentkező sérült gyermekes családoknak tartós élelmiszert, zöldséget, gyümölcsöt gyűjtsenek. A napközi felszerelését pedig – állítógépek, járógépek, segédeszközök – családjaiknak kínálták fel, hogy addig is otthonaikban tudják azokat használni.

Napközi összefogással

A napközi működéséhez az ingatlant még 2018-ban a Józsefvárosi Önkormányzat ajánlotta fel, az építési munkálatokhoz – és egy sajnálatos betörés utáni kármentesítéshez – Kocsis Máté országgyűlési képviselő 1 millió forintot biztosított, később pedig Sára Botond polgármester is hasonló támogatást nyújtott. Az építkezés hónapjai alatt rengeteg helyi vállalkozó, itt lakó segített abban, hogy a napközi megvalósulhasson és felépülhessen: sokan kétkezi munkával, mások pedig pénz- és tárgyadományokkal is segítették az intézmény létrejöttét.  

Így segíthet
Aki támogatná a Fellegvár napközibe járó családokat élelmiszeradománnyal, a Facebookon keresztül tud írni az alapítványnak. Az anyagi felajánlásokat az alábbi számlaszámon tehetik meg: Fellegajtó Nyitogatók Alapítvány, számlaszám: 11708104-21454806, OTP.

A napköziben – a bezárás előtt – készült fotókat Varga Gábor biztosította számunkra.